2018. 07. 04., szerda, 09:56

Videóra vették, ahogy megvernek egy lányt az egyik somogyi gyermekvédelmi intézetben

Magyarország — Embertelen bánásmód, gúnyolódás, testi fenyítés – így telnek a hétköznapok egy Somogy megyei intézetben több, jelenleg is ott élő, avagy korábban ott lakó gyerek szerint - írja a Blikk. 

A portál kedden számolt be részletesen az esetről:

Lapunkat egy fiatal lány kereste meg, akinek mostanra már sikerült áthelyeztetnie magát egy másik intézménybe. Nevét és arcát azonban így sem merte vállalni, mert még mindig fél a következményektől. A tinédzser videófelvételekkel bizonyította állításait arról, hogy milyen durva dolgok történnek az intézetben.

– Rendszeresen hajba kapnak a lányok fiúügyek miatt, gyakran össze is verekednek – kezdett bele a rémtörténetbe a lány. – Ám a nevelők nemhogy csitítanák őket, sokszor még szítják is a konfliktust – fejtegette.

Az egyik, általa készített videón épp egy ilyen eset látható: az egyik kamasz lány durván nekiesik a másiknak, akinek még védekezni sincs ereje. Sírva tűri az ütéseket és a nyilvános megaláztatást. Láthatóan sokkos állapotban van a rémülettől.

 

A videót ezen a linken tudjátok megtekinteni. 

Az informátorunk által átküldött üzenetek arról tanúskodnak, az erőszak a mindennapok része: a visszabeszélésért tockos jár, ha nem tanul valaki, felmosófával kaphat. Megalázó büntetés jár a késésért, és azért is, ha nem takarítanak ki megfelelően.

– Borzasztó az egész. Minden rossz benne: a bútorok le vannak lakva, a kaja sem jó. Gyűlöltem ott lenni. A nevelők között van pár kivétel, akik normálisak, de kevés. Nem segítenek semmiben – fogalmazott egyikük.

– Lek…rvázzák a lányokat, ha nem érnek be időben. Egy szelet kenyeret kapunk reggelire – írta másikuk. Egy beszélgetésben pedig öt gyereket is megneveznek, akiket megütött egy nevelő.

– Sokan bántalmazó családból jövünk, engem is azért vettek el a szüleimtől, mert életveszélyben voltam mellettük. Szörnyű volt újra félni valakitől. Most egy másik intézményben lakom, ahol sokkal jobb a helyzet, mint eddig volt.

– Az éremnek két oldala van: ezek a gyerekek nagyon sok rosszat megéltek már, és nem igazán hallgatnak a szép szóra. A nevelők kevesen vannak, hamar kiégnek, de nincs segítségük sem – fejtegette Csehák Hajnalka pszichológus, aki 20 évet dolgozott a gyermekvédelemben. – A magyar jog nagyon erősen védi az állami gondozott gyermekek érdekeit, de sajnos az a tapasztalat, hogy minél távolabb megyünk a fővárostól és Pest megyétől, annál kevésbé érvényesül ez.

Megkerestük az érintett intézményt is, ők azt mondták, eddig még nem érkezett panasz a nevelőik stílusára és a gyerekekkel való bánásmódjukra. A sérelmeikkel a bentlakók a nevelőotthonok munkatársaihoz és a fenntartójához fordulhatnak, illetve van névtelen panaszládájuk is.

Egy százalék

Magyarországon a gyermekek egy százaléka él állami gondozásban. A nagyjából 20 ezer gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyerek 85 százaléka kiskorú, a többi 25 éven aluli utógondozott fiatal.

 

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: