Meghalt Kálloy Molnár Péter színész, énekes, zenész, rendező, drámaíró – közölte az Alma zenekar. A hírt a zenekarból Buda Gábor is megerősítette a Telexnek.
Kálloy Molnár Péter 1970-ben született Mezőcsáton, ahol később díszpolgárrá is avatták. 1993-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Iglódi István osztályában, ahonnan a Vígszínházhoz szerződött.
Hatéves kora óta szavalt, gitározott és zongorázott. A Beugró című televíziós műsor állandó szereplője volt, rendszeresen vállalt szinkronszerepeket és szinkronrendezőként is dolgozott. Gáspár Andrással és Kálid Artúrral közösen adták elő a S.Ö.R. (Shakespeare Összes rövidítve) című előadást, melynek bemutatója 1994-ben volt.
Játszott többek között a Valami Amerikában, az Üvegtigris-trilógiában, az Állítsátok meg Terézanyut!-ban, szerepelt a Pasik!, a Tea, a Marslakók sorozatban. Rowan Atkinson, Ben Stiller, Jack Black és Chris Rock magyar hangjaként ismerhettük. Tíz lemezen szerepelt, hét könyvet is kiadott. Több díjat kapott, utoljára a legjobb férfi mellékszereplő díját ítélték oda neki 2024-ben a Televíziós Újságírók.
2023-tól a Színház- és Filmművészeti Egyetemen osztályvezető tanár volt. Felesége Lestár Ágnes szinkronrendező és dramaturg, két gyermekük van.
Arról, hogy meg kellett küzdenie a vidékiség hátrányaival, és több jelentős alakítását nem értékelte kellően a szakma, nem ismerik igazán a verseit, a rendezéseit és zenei alkotásait Veiszer Alindának beszélt,