2022. 07. 18., Hétfő, 12:38

Az igen! Még soha nem sikerültek olyan jól a matekérettségik, mint idén

Rekordot döntöttek az idén érettségiző diákok, ugyanis még soha nem sikerültek ilyen jól a matekvizsgák, mint a mostani évben.

 

2005 óta, amióta bevezették a kétszintű érettségi rendszert (közép- és emelt szint), még egyszer sem sikerültek olyan jól a matekérettségik, mint most. Pedig mindenkinek van legalább egy olyan barátja, aki az érettségi előtt már egy félévvel azt mondogatja, hogy „csak a matekon menjek át!”. Aztán most tessék, új rekord! Idén közel 70 ezren érettségiztek matematika tantárgyból, az ő átlag eredményük pedig 55,2% lett, ami persze így első ránézésre nem tűnik olyan combosnak, de valójában ez az eddigi legjobb eredmény középszinten.

Csak egy kis összehasonlításképpen, ugyan ez az átlag 2018-ban 51,82%, 2019-ben 48,9%, 2020-ban 51,89% és 2021-ben 51,24% volt. Szóval az idei, több mint 55% az igazán megsüvegelendő!

Mondhatnánk, hogy lassan a matematikaprofesszorok országa leszünk, de még így is matematikából teljesítettek leggyengébben a diákok.

Le a kalappal!

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: