2022. 05. 20., Péntek, 09:45

Háromnapos munkahetet vezetnek be egy németországi autógyárban, de ennek most nem örülnek annyira

Beszállítói nehézségek miatt háromnapos munkahetet vezetnek be az egyik legrégebbi németországi autógyárban, a Ford kölni üzemében - írta csütörtökön a Bild című német lap.

A Ford Fiesta modellt gyártó üzemben a következő öt héten mintegy ötezer alkalmazott csak keddtől csütörtökig dolgozik majd. Az átszervezésre azért van szükség, mert a koronavírus-világjárvány és az ukrajnai háború szétzilálta a beszállítói hálózatokat, így krónikus a félvezető-hiány, a háború kezdete óta pedig az ukrajnai gyártású kábelkötegek ellátása is akadozik.

A Ford 1931 óta működtet üzemet Kölnben, ahol 1998-ban az amerikai cég európai központját is kialakították. A Németország nyugati részén fekvő nagyvárosban nagyjából 15 ezer embert foglalkoztatnak, a gyártás mellett például a fejlesztés területén.

A Fiesták gyártása az utóbbi hónapokban többször szünetelt már az alkatrész-, és alapanyag-ellátási zavarok miatt, így áprilisban is alig készültek új autók. Hosszabb távon végleg leállítják a hagyományos meghajtású kocsik gyártását, mert a Ford teljesen átáll az elektromos autókra. Az üzemet is átalakítják, erre 1,8 milliárd eurót (700 milliárd forint) fordítanak a következő években. A fejlesztés részeként felépítenek a többi között egy akkumulátor-gyártó üzemegységet.

   

Az első tisztán elektromos hajtású és tömeggyártásra szánt személyautó a tervek szerint 2023-tól készül Kölnben, és 2024-ben egy második elektromos modell is megjelenik majd a németországi üzem termékpalettáján.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: