2022. 04. 20., Szerda, 11:17

Két év után csak sikerült elfogni egy 52 éves nőt, aki kirabolt egy kaposvári húsboltot

Megtalálták a rendőrök azt az 52 éves nőt, aki még 2020-ban kirabolt a Kereszt utcánál egy húsboltot. A nő most beismerte a tettét.

 

Az ügy adatai alapján az akkor még ismeretlen tettes 2020. november 11-én 18 órakor – pontosan az üzlet zárásakor - bement egy kaposvári húsboltba, és egy lőfegyverre megtévesztésig hasonló eszközt az eladónak szegezve a bevételt követelte. Az alkalmazott a fenyegetés hatására átadta a kasszában lévő pénzt, a támadó pedig elmenekült helyszínről. Az ismeretlen nő felkutatására és elfogására nyomozócsoport alakult, amelynek tagjai intenzív felderítőmunka eredményeként több mint két év után azonosították a rablót.

A feltételezett elkövetőt a nyomozók 2022. április 19-én otthonában elfogták, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították, és fegyveresen elkövetett rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt kihallgatták.


Vallomása során az 52 éves nő a bűncselekmény megtervezésétől a végrehajtáson át mindenre kiterjedő, beismerő vallomást tett.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: