2021. 12. 15., Szerda, 10:13

Több ország is lerövidítené a diákok nyári szünetét, mert negatív hatással van a tanulókra

Európán is különböző hosszúságúak a nyári szünetek, mégis sok ország úgy véli, hogy rövidíteni kéne őket.

A koronavírus járvány miatt kialakult helyzet és az online oktatás miatt világszerte maradtak le a tananyaggal a diákok, ezt pedig mindenhol másképp próbálják felzárkóztatni. Néhány walesi iskola például meghosszabbított iskolahéttel kísérletezik majd januártól. A szakemberek úgy vélik a nyári szünet lerövidítése igenis hatékony lenne, mert sok hátrányos helyzetű diák tudására és felzárkózására negatív hatással van a jelenlegi szünet hossza – írja az Eduline.

Későbbi órakezdést javasol az iskolákban a Magyar Alvás Szövetség

Későbbi órakezdést javasol az iskolákban a Magyar Alvás Szövetség

Az alvási mutatók romlása, melyet a Magyar Alvás Szövetség és a Szinapszis Egészségkutató legutóbbi közös felmérése is megerősített, sajnos az általános- és középiskolás gyermekek körében is jellemző. Sokkal jobban oda kell figyelnünk az életmód, és különösen a pandémia okozta változások alvást befo

Németországban a megkérdezett szülők 55 százaléka egyetért a rövidítéssel, míg a tanárok vegyes reakciókkal fogadták az ötletet. Németország mellett Nagy-Britannia és Hollandia is lerövidítené a szünetet, bár a hollandok inkább azt támogatják, hogy a nyári legyen rövidebb, de az őszi és a tavaszi szünet pedig hosszabb legyen. Néhány éve már nálunk is előkerült a kérdés, a köznevelési államtitkár ekkor úgy fogalmazott, hogy a holland ötlethez hasonlóan legyen rövidebb a nyári és hosszabb az őszi és tavaszi szünet, hiszen sok szülőnek okoz gondot a nyári felügyelet megoldása és a gyerekek is sokat felejtenek két és fél hónap alatt.

Mit gondoltok?

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: