2021. 11. 29., hétfő, 11:44

Későbbi órakezdést javasol az iskolákban a Magyar Alvás Szövetség

Az alvási mutatók romlása, melyet a Magyar Alvás Szövetség és a Szinapszis Egészségkutató legutóbbi közös felmérése is megerősített, sajnos az általános- és középiskolás gyermekek körében is jellemző. Sokkal jobban oda kell figyelnünk az életmód, és különösen a pandémia okozta változások alvást befolyásoló következményeire a gyermekek és a fiatalok körében.

Ezek a korosztályok egyre kevesebbet alszanak, és az alvásuk minősége is rosszabbodott, amit mindenképpen figyelembe kell venni az életmódjuk, a napirendjük alakításánál, különben pszichés és testi fejlődésük vonatkozásában is visszafordíthatatlan folyamatok indulhatnak el. Egy, a közelmúltban az amerikai Sleep Foundation által közzétett tanulmány szerint a későbbi iskolakezdés nem csak a diákok javát szolgálja, hanem lehetővé teszi a szülőknek, is, hogy többet pihenjenek.

Sarah Shoen tanulmánya megállapította, hogy például a középiskolás diákok szülei akár 60 órányi plusz alvást is elérhetnek egy tanév során, ha az iskolakezdés időpontját 70 perccel eltolják.

Mind az általános-, mind a középiskolák tanórái legkorábban reggel 8:30-kor kezdődjenek el, javasolja az Amerikai Alvógyógyászati Akadémia, amihez elsők között csatlakozik a Magyar Alvás Szövetség is.

A mindennapi hazai pedagógusi tapasztalatok is azt erősítik, hogy a nulladik, illetve a 8 órát követő első tanóra hatékonysága csekély.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: