2021. 11. 02., Kedd, 08:33

Meztelen képekkel zsarolta titkos szerelmét a somogyi férfi - 500 ezer forintot kért, hogy ne küldje el barátjának a képeket

Zsarolás miatt emelt vádat a Siófoki Járási Ügyészség egy harmincas éveiben járó férfival szemben, aki úgy próbált meg pénzt szerezni szerelmétől, hogy intim fotók nyilvánosságra hozatalával fenyegette meg, ha nem fizet.

A nő párja mellett folytatott vele kapcsolatot

A férfi és a nő között előbb alkalmi kapcsolat, majd szerelmi viszony alakult ki annak ellenére, hogy a nőnek volt párja. Néhány hónap után a felek között a kapcsolat megszakadt, és a nő egy időre külföldre költözött.

A férfi nem tudott belenyugodni a "csak szexuális" kapcsolatba

Amikor visszatért Magyarországra, felvette a kapcsolatot a férfival, azonban a barátságon, illetve az alkalmi viszonyon túl nem akart komolyabb kapcsolatot, a vádlott viszont nem tudott ebbe belenyugodni. A nehéz anyagi körülmények között élő, több személynek is tartozó férfi – feldühödve azon is, hogy a sértett az érzéseit nem viszonozza – elhatározta, hogy pénzt fog szerezni.

Először 100 ezer, majd 500 ezer forintot követelt, hogy ne küldje el a képeket, videókat a nő barátjának

Azzal fenyegette meg a nőt, hogy a kapcsolatuk alatt készült meztelen képeket, illetve videót elküldi a nő barátjának, illetve azokat közzéteszi a közösségi oldalakon, ha a sértett nem fizet neki 100.000 forintot, amit néhány napon belül 500.000 forintra emelt fel.

A siófoki rendőrök vetettek véget a szerelmi drámának

A férfi fenyegetése a sértettben komoly félelmet keltett, ezért – mivel a követelt összeget nem tudta rögtön előteremteni – személyes találkozásuk alkalmával egy kisebb összeget próbált meg átadni a vádlottnak, aki azzal nem elégedett meg, a siófoki rendőrök azonban a helyszínről való távozása közben elfogták és őrizetbe vették.

 

Börtön vár a különös visszaeső férfire

Az ügyészség a Siófoki Járásbírósághoz benyújtott vádiratában a büntetett előéletű, különös visszaesőnek minősülő vádlottal szemben – aki a bűncselekményt a korábbi börtönbüntetéséből engedélyezett feltételes szabadság hatálya alatt követte el - börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: