2021. 09. 06., Hétfő, 10:07

6 agyament Cartoon Network rajzfilmsorozat, amit imádtunk

Lehetsz felnőtt vagy gyerek, ezek a sorozatok biztosan szórakoztatnak, de érdemes vigyázni, tömény mennyiségben lefárasztanak!

Ed, Edd és Eddy

Ezért a rajzfilmsorozatért a Nickelodeon is pályázott, de végül a Cartoon Network nyerte meg. Az első részt 1999. január 4-én mutatta be a csatorna, elsőként négy évadot terveztek, de már az első évadnak akkora sikere volt, hogy hat évadig meg sem álltak a készítésével. A történet három kamasz fiúról szól, általában pénzt próbáltak kicsalni a város többi fiataljától, hogy cukigumit tudjanak venni, de valahogy soha nem jött össze vagy éppen bezárt a bolt, stb. Érdekesség, hogy míg nálunk cukiguminak fordították, addig angolul jawbreaker, vagyis állkapocstörő néven emlegették. Kedvenc karaktereink a Dinnye lányok, vagyis a három nővér, akik állandóan pasizni akarnak, így a Eddy-ék még előlük is bujkálnak. Mellesleg ehhez a sorozathoz rengeteg teória társul, miért ilyen a színük, miért így néznek ki, stb.

Dexter laboratóriuma

Az amerikai rajzfilmsorozatot 1996 és 1998 között a Hanna-Barbera készítette a csatornának, akik többek között a Tom és Jerry, Scooby-Doo, Hupikék törpikék és a Frédi és Béni rajzfilmeket is készítették, majd 2001-től 2003-ig maga a Cartoon Network Studios gyártotta tovább. Dexter egy apró, vörös hajú kisfiú, aki titkos laboratóriumot épített a házukba és mindenféle tudományos dolgon töri a fejét, miközben az extra idegesítő nővére, Dee Dee az agyára megy. Még annyit fűznénk hozzá, hogy "omlette du fromage".

5+1 magyar dokumentumfilm, amit látnod kell

5+1 magyar dokumentumfilm, amit látnod kell

Tökéletes programok laza napokra.

Boci és Pipi

A sorozatból négy évad készült sokak bánatára, amit 1997 júliusa és 1999 júliusa sugárzott a Cartoon Network. A rajzfilmsorozatban négy főszereplő volt, Boci és Pipi, akik testvérek, Paprika és Bambula, akiket az eredeti szinkronban egyetlen ember szólaltatott meg, Charles Adler. Nehéz lenne leírni miről szól a sorozat, ez maga az agyament szó megfelelője.

László tábor

Árulkodó a cím, a cselekményben a Csereberek nevű táborban élnek a szereplők, főszerepben Lászlóval, a pókmajommal. A rajzfilmben különböző állatok jelennek meg, különböző nemzetiséggel és problémákkal. A rengeteg szociális különbség miatt több díjat is bezsebelt. 2005-től 2008-ig gyártotta a sorozatot a Cartoon Network, összesen 61 epizódot hoztak le.

A Görcs ikrek

Ez a brit-amerikai rajzfilmsorozat négy évadot élt meg 2002 és 2006 között. A történet két testvérről, Lucein Görcsről és Wayne Görcsről szól, akik Szappanvárosban élnek. A két fiú teljes ellentéte egymásnak, Lucien egy tanulógép, akinek lexikálistudása kiemelkedő, mindig próbál megfelelően viselkedni, míg Wayne szinte maga az ördög. Imádja verbálisan zaklatni kortársait és brutálisan viselkedni. Kalandjaik általában az iskolában és otthon zajlanak, az egyik részben például tetves lesz az egész iskola és a városi Szappangyár termékeivel próbálják hosszasan kiirtani őket a gyerekek fejéről.

Fosterék háza képzeletbeli barátoknak

A Cartoon Network mesékről általában ez az első, ami beugrik mindenkinek. Fosterék-házába azok a képzeletbeli barátok mennek, akiknek kitalálójuk már felnőtt és „idősek” egy képzeletbeli baráthoz. Ebben a világban a képzeletbeli barátok már akkor hús-vér lények lesznek, amikor kitalálják őket. Más mesékkel ellentétben ebben a világban a képzeletbeli barátok teljesen igaziak, láthatóak, érezhetőek és hallhatóak is. Főszerepben Mac, a nyolcéves kifú és képzeletbeli barátja Bloo áll. Mac családja nem engedte, hogy Bloo velük éljen, így beadták Fosterák házába, ahol Mac mindennap meglátogatja. A karakterek, mint Tökéletes úr, Frankie, Eduardo vagy Coco olyan markáns személyiségjegyekkel rendelkeznek, hogy megnehezítik az együttélést, mégis olyan szuper kalandokba keverednek, hogy öröm nézni ezt a rajzfilmet.

Nektek melyik volt a kedvencetek?

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: