2021. 06. 01., Kedd, 12:17

Két áldozat, egy állat - Lezárták veszprémi gyilKOS ügyét

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság befejezte a halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt folytatott nyomozást egy 39 éves férfival szemben.

A rendőrségre 2020. augusztus 26-án kora este érkezett bejelentés arról, hogy egy Veszprémhez közeli település melletti erdőben egy női holttestet találtak, nem messze tőle pedig egy sérült férfi feküdt. A férfi a rendőröknek elmondta, hogy aznap délelőtt gombászás során egy kos megtámadta, fellökte és többszöri ökleléssel sérüléseket okozott neki. A sérült személyt kórházba szállították, ám a férfi egy hónapon belül elhunyt. Az eljárás során a nyomozók megállapították, hogy az erdőben talált nő, valamint a férfi halála az állat támadásával összefüggésbe hozható.

A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a kos gondozóját, egy 39 éves férfit, aki az erdő melletti területen tartott tenyészállatokat. A férfi elmondta, hogy a kos a támadást megelőző napokban kóborolt el a bekerített területről, valamint elismerte felelősségét abban, hogy nem intézkedett az állat befogásáról.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: