2020. 08. 05., Szerda, 15:23

Kokaint és amfetamint szórtak a hétvégén Siófokon elfogott dílerek

Vasárnap összehangolt akció során Siófokon fogtak el három férfit, akiknél több mint 100 gramm amfetamin és kokain származékot találtak.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályának információi alapján a Bűnügyi Igazgatóság és a Készenléti Rendőrség Különleges Szolgálatok Igazgatósága Bevetést Támogató Osztály egységei közösen végrehajtott akcióban fogták el a három férfit  augusztus 2-án Siófokon. A gépjármű átvizsgálásakor több mint 100 gramm – vélhetően – amfetamin és kokain származékot találtak a rendőrök.

Az ügy adatai alapján a feltételezett terjesztők Somogy megyében és Baranyában értékesítették volna tovább a kábító hatású anyagot. A rajtaütést követő házkutatásokon a nyomozók további kábítószergyanús anyagokat és a csomagoláshoz, értékesítéshez, fogyasztáshoz használt eszközöket foglaltak le.

A nyomozók a 27 éves szentlászlói, a 23 éves kaposvári, és a 19 éves szigetvári lakost kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd - őrizetbe vételük mellett - előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, melyet Kaposvári Járásbíróság augusztus 4-én elrendelt.


 

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: