2020. 02. 20., Csütörtök, 10:15

Legnagyobb sztárjaival ünnepli 5 éves szülinapját az Eleven Kultúrbisztró

Elég hihetetlennek tűnik, de 2020. február 25-én lesz 5 éve, hogy az Eleven Kultúrbisztró először tárta az Ady Endre utcára ajtaját. Pörgősen teltek a gyermekévek, az Eleven időközben egy szintesről két szintesre bővült, franciás hangulatú bisztróból speciality kávézó lett, de még mindig ugyanaz a sokszínűség jellemzi: kávézó, találkahely, kiállítói tér, buli előtti meeting point. A jeles dátum alkalmából felidéztük az elmúlt évek történéseit.  

Az Elevent Hendlein Roland, a Kaposvári KK játékosa álmodta valósággá, melyhez a Kaposvári Önkormányzat pályázata is nagyban hozzájárult. Az enteriőr kialakításában a budapesti Déryné kávézó inspirálta őt, melyet többen a francia hangulatú jelzővel illettek a nyitás után. 

A kultúrbisztró elnevezésnek eleget téve Albert László és Szabó Dóra festőművész kiállítása nyitotta a kultúr sort. Az első másfél év fordulatszám terén nem lóg ki az 5 évből, elég csak az első komolyabb árvizet megemlíteni, mely során a kávézó elég komolyan elázott, és azóta is minden nagyobb esőnél megismétlődik az árvíz.

Másfél év után új üzemeltetés alá került a bisztró, mellyel egy éles szemléletváltás is érkezett, ekkor lett a francia stílusú bisztró Kaposvár első és máig egyetlen speciality kávézója. Az újhullámos kávék úttörő munkáját a világ 10 legjobb kávéja között számon tartott angliai Square Mile Coffee Roasters feketéivel kezdték, ami kezdetben nem igen találta meg a közönségét, a hasonló kávézók hazai térhódítása viszont ekkor lendült csak be igazán. A PS magazin összeválogatta az ország 5 legjobb vidéki újhullámos kávézóját, melybe az Eleven egyetlen kaposváriként került be. Eddigre az átlag vendégszám folyamatos növekedése miatt igény mutatkozott az emelet beépítésére is, mely kétszeresére növelte a vendégteret, a kávézó pedig elnyerte végső formáját.

Időközben egyre több magyar kávépörkölő indult útjára, így az angol kávékat az itthoni speciality termékek váltották le. Megfordult a kínálaton a Casino Mocca Budapestről, az Awaken Tatáról, az Umami Szekszárdról, és végül az első helyi kisüzemi pörkölő indulásával a Roastopus Kaposvárról. 

Az Eleven hű maradt a speciality kávézók klasszikus termékkínálatához, de a helyi igényeket sem szorította háttérbe, így alakult ki a ma ismert étel-és italkínálat David Rio Chai Lattéjával, Fritz kólával, Rózsavölgyi csokoládékkal, Matcha teával és Bagel szendvicsekkel. Budapesti társaival ellentétben találunk náluk olasz pörkölésű kávét is, és a Coca-Cola termékek egy része is a mai napig rendelhető.

A folyamatos fejlődéssel együtt Roland kultúrával kapcsolatos elképzelései is tovább élnek a kávézóban, így olyan akciók adják egymásnak a kilincset, mint a könyvcsere program, a Pacsmag élményfestés, na és persze a helyi festők alkotásai a falakon.


A szülinapi hétre több meglepetéssel is készülnek, már el is indult egy nyereményjáték, melyen a kávézó kedvenc termékei kerülnek kisorsolásra. Egy hétre visszatérnek a limitált ideig porondra lépett kávékülönlegességek, mint a Rippl-Rónai kávé, Balaton kávéja, Fekete Limonádé, Pink Latte, Pumpkin Spice Latte és még sok más közönség kedvenc.

A Slendy pékség jóvoltából szombaton beleharaphattok a szülinapi tortába, amit természetes gyümölcslevekből öblíthettek le. Péntektől vasárnapig a Roastopus pörkölő egyik legizgalmasabb újoncát, a Ruandai származású Starfish-et ismerhetitek meg, mely már magában megéri, hogy bekukkantsatok az Elevenbe. 

Mindenkit szeretettel vár az Eleven 02.29-én szombaton reggel 9:30-tól!
 

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: