2019. 07. 25., csütörtök, 15:27

Az Eleven Kultúrbisztrót ellepték az alternatív szívószálak - Mi pedig azonnal teszteltük is őket!

Nem csak a műanyagmentes július kapcsán váltott egy óriásit az Ady Endre utcában található Eleven Kultúrbisztró, hanem örökre búcsút szerettek volna mondani az egyszer használatos szívószálaknak, és helyükre három különböző anyagból készült darabot hoztak be.

Az Elevenben szerettek volna kedvezni vendégeik számára, így került a pultba a három különböző anyagból készült szívószál. A plasztik darabokat ettől a héttől kezdődően felváltják az acél, a bambusz és a papír szívószálak. 

 

 

A papír szívószállal kezdtük meg a kört, mivel az már ismerős volt, hiszen Kaposváron több hely állt már át erre a megoldásra. Az átmérője nagyobb, mint azt a műanyag társaiknál tapasztaltuk, ám kinézete nagyon cuki, így egy limonádéban vagy smoothie-ban igazán jól mutat a kicsike.

 

 

Nem kell attól sem tartanotok, hogy papírdarabok úszkálnának az italotokban, hiszen az anyag maga megpuhul ugyan a nedvesség hatására, ám több mint fél óra után sem foszlott le belőle egy darab sem. Ez a fajta szívószál pedig komposztálható, biológiailag lebomló erőforrásokból készül. 

 

 

A sort a rozsdamentes acél szívószállal folytattuk, ami az Elevenben megtalálható egyenes és hajlított verzióban is. Ennek ugyan az átmérője kisebb előző társánál, ám egy picivel nagyobb a műanyagokhoz képest, első "ízlelésre", ahogy a szájához emeli az ember furcsának tűnhet a fémes íz, ám hamar hozzá lehet szokni.

 

 

Pozitívum, hogy egy hideg italban az acél is lehűl, így pedig kellemesen hűvös szívószállal kortyolhatjuk az italainkat, illetve mellette szól még, hogy egy long drinknek kiegészítő eleme is lehet, hogy feldobja a külsejét, ráadásul könnyen tisztíthatók. 

 

 

A végére hagytuk a favoritunkat a bambuszból készült szívószálakat, amiket ugyan körülményesebb tisztítani - mivel egy ecset szükséges hozzá vékony kerületük miatt - de ha kidobásra kerülnek akkor is a komposztálóban néhány hónap alatt lebomlanak. Teljesen természetes kinézetet kölcsönöz az italoknak, ha egy ilyen darabbal vannak feldobva. 

 

Egy Matcha teában igazán jól fest a bambuszos szívószál

 

Mivel hamarosan beköszöntenek a hidegebb hónapok, ezért forró italokban is kipróbáltuk őket, és míg a papírnak a puhulási ideje a meleg hatására megsokszorosodott, az acél pedig átmelegedett, ebből a szempontból is a bambusz lett a nyertes, azon semmilyen változást nem véltünk felfedezni. 

 

 

Nektek melyik nyerte el legjobban a tetszéseteket?

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: