2018. 09. 25., kedd, 10:47

És a ti autótok még egyben van? Katasztrofális állapotban a kapostüskevári csomópont

Már augusztusban megkezdték Kaposvár egyik legforgalmasabb és legproblémásabb csomópontjának felújítását, amelynek jelenlegi állapota már megugrotta a szinte használhatatlan jelzőt.

Ha elkészül, tényleg megoldást jelenthet!

Nagy örömmel konstatáltuk még májusban a Németh István Program azon részeit, melyek között szerepelt a kapostüskevári csomópont rendezése is. A tervek szerint minden problémára megoldást nyújt majd az új kereszteződés, amelyet jelzőlámpákkal látnak el, hiszen lesz egy balra kanyarodó sáv a Kanizsai utca felől a Vásártéri út felé, ahol a csomópont 3 sávosra bővül, így helyet kap egy külön jobbra kanyarodó sáv is a Kanizsai utca felé. A biciklisekre is gondoltak, hiszen épül a bicikliút is, ráadásul a gyalogosoknak is egyszerűbb lesz az átkelés, köszönhetően az új járdaszigetnek.

 

Gyalogosok és munkások az úttesten

A munkálatokat pedig már hónapokkal ezelőtt megkezdték a kivitelezők, ám a végeredmény még nagyon távolinak tűnik. Odáig már eljutottak, hogy teljesen szét van bombázva a terület, és bár kikerültek a 30-as táblák, azért ezek jelentősen túlzó számok annak tükrében, hogy mi 10-el se merünk áthajtani az építkezésen. Az csak egy dolog, hogy a gyalogosok is az úttesten közlekednek, de napközben még a munkagépek és a munkások is az úton kóborolnak, valódi akadálypályává alakítva a környéket.

 

Nem érdemes gyorsan átrobogni a területen

Az utat keresztülszelő méteres sávok miértjét pedig még mindig nem értjük, viszont azt láttuk, hogy az eső, valamint a rengeteg áthaladó autó már annyira megrogyasztotta a feltöltött árkokat, hogy néhány autónak még az alja is leért  ottjártunkkor, az óriási kátyúkról, amelyek behálózzák a területet már nem is beszélve. Természetesen értjük, hogy az átalakítások kellemetlenségekkel járnak, így csak azt tudjuk javasolni, hogy aki teheti, az válasszon még egy ideig másik útvonalat, hiszen míg el nem készül legalább az új aszfalt, igazi hullámvasúton érezhetjük magunkat ezen a szakaszon.

 

30-as tábla a helyén, mi azért egy kicsivel lassabb sebességet ajánlanánk!Beleültünk a kátyúbaCentik!

Mik a tapasztalatok?

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: