Beküldés
KÖRBEESSZÜK A VÁROST: Kaposvári Egyetem Étterem

2018. 03. 28., szerda, 13:13

KÖRBEESSZÜK A VÁROST: Kaposvári Egyetem Étterem

Mondjuk ki őszintén, elég szégyen, hogy évekig nem volt menza a Kaposvári Egyetemen, ahova közel ezren járnak be napi szinten. Most végre észbe kaptak, és hosszú évek után felújították az étkezőt, mi pedig teljesítve saját magunkra rótt feladatunkat, kiugrottunk lemeózni a felhozatalt.

A tipikus suli menzás étterem teljesen megújult bútorzattal és konyhával várja az éhes szájakat hétfőtől péntekig 11:30 és 14:30 között. A honlapon is megtekinthető havi menü nem sok válogatásra ad lehetőséget egyelőre, egyféle leves-főétel kombináció figyel rajta naponta, de a későbbiekben a'la carte ételekkel is szolgálnak majd.

 

 

Jellegét tekintve a konyha is a klasszikus menza vonalat követ, olyan fogások szerepelnek rajta, mint tejfeles sertéspaprikás galuskával, zöldborsó főzelék húspogácsával, gránátoskocka és társaik. 

A változatosság kedvéért ezen a héten is tarhonyaleves jutott tesztalanyul, akárcsak előző heti Cser Vendéglős látogatásunkkor. Tányérjainkba épp annyi leves került, hogy nagyobb baleset nélkül eljussunk vele az asztalunkhoz, pár kanál után kiderült, hogy kellemesen tartalmas, és fütyülni sem felejtünk el az extra répa adagnak köszönhetően.

 

Burgonyás tarhonyaleves

A második fogás lencsefőzelék, fűszeres sertés vagdalttal. Már olyan régen ettem főzeléket, hogy még azelőtt bekanalaztam a főzelék felét, mielőtt a vagdaltba kóstoltam volna, egyben konstatálva, hogy bizony fülig szerelmes a szakács... Vagy csak leesett a sószóró teteje, de egyébként tökéletes ez a lencsefőzelék, a mama sem főz jobbat. A két méretes fasírt mélyebb gondolatokat nem váltott ki belőlem, de nevükhöz hűen szolidan fűszeresek és kellően átsültek.

 

Lencsefőzelék fűszeres sertés vagdalttal

A menüt előrendelés esetén 650 Ft-ért, anélkül 800 Ft-ért tehetjük magunkévá, ami teljesen elfogadható ár. Kíváncsiak vagyunk, milyen a'la carte számokkal bővül majd a kínálat, ha ezek a fogások is tartják a csumi színvonalát, örülhetnek az intézménybe járók. Ha még hozzátesszük, hogy ebéd alatt lájtos tini disco hangulat uralkodott el a hangszórókból áradó 90's dance számoknak köszönhetően, határozottan a mérleg pozitív oldalára billen értékelésünk. 

 

 

További ESZEMISZOM kalandok ITT!

 

Skacok, Fontos! Ha nem akartok lemaradni a híreinkről Facebookon, pipáljátok be a "Megjelenítés elsőként" funkciót!

Skacok, Fontos! Ha nem akartok lemaradni a híreinkről Facebookon, pipáljátok be a 'Megjelenítés elsőként' funkciót!