Beküldés

2017. 11. 14., kedd, 13:09

Klip trilógiával és új albummal érkezik C-zár! - Interjú

C-zár nevével már találkozhattatok oldalunkon, tavaly augusztusban beszélgettünk vele Tekerdfel rovatunkban. Most új klipje, illetve klipjei kapcsán diskuráltunk vele, amit nem kisebb stábbal forgatott le, mint a ImagiCore-ral, akik olyan nevekkel dolgoztak már együtt, mint Curtis, Dopeman és BLR.

 

Úgy hallottuk javában készül az új albumod! Mesélj róla nekünk!

Nemrég költöztem fel Budapestre, ahol egy olasz étteremben melózom. Mellette pedig ezerrel készítem az albumom Kis Richárd barátommal,akit a Sonic Schoolban ismertem meg, az egyik tanárom volt mikor elkezdtem a producer sulit. Elég nagy “munkában” vagyok, (amiben szponzorként a munkahelyem, nèv szerint Punto Gelato is jelen van, ezúton is köszönöm a támogatásukat! ), hiszen hamarosan megjelenő albumomról 4 darab videóklippel készülök, amiből három egy egymásra épülő sorozat, azaz trilógia. 

 

 

Mit kell tudnunk a triógiáról?

A három dal - Angel, Áve C-zár ,Az Ördög Vigyáz Rám - mind zeneileg, mint storyban, illetve képi megjelenésben egymásra épül, így a történet is a harmadik résszel válik majd teljessé. A sorozat részeit havonta fedjük majd fel a nagyközönség előtt, egy kisebb megszakítással. 

 

 

Kisebb megszakítás?

December 10-én, azaz a szülinapomon egy teljesen különálló dallal és klippel érkezünk majd, amit egy kedves barátom közreműködésével hoztunk össze, és 'Dik Az a Bul' névre hallgat. 

 

 

Kikkel dolgozol együtt a klipeken? 

A forgatókönyveket én írtam, a megvalósításért az ImagiCore csapata a felelős, akik olyan nevekkel dolgoztak már együtt, mint Curtis, Dopeman vagy BLR, de rengeteg magyar zenekart felsorolhatnánk, akik a kameráik elé álltak az elmúlt években. Kaposvárról fontos megemlítenem Oppert Adri maszkmestert, aki segített hibátlanul megjeleníteni az én költői, metaforikusan megfogalmazott hasonlataim, az én szemszögemből való rálátást a világra. 

 

 

Nem fokozzuk tovább a kedélyeket, jöjjön a trilógia első része: