2017. 10. 09., Hétfő, 13:26

Csütörtökön helyi Termék Nap a Kaposvári Egyetemen

Minden a helyi termékekről szól október 12-én (csütörtökön), a Kaposvári Egyetemen. A Tükrös Aulában 14 órától-19 óráig Helyi Termék Nap lesz, ahol mintegy 20 kaposvári és környékbeli termelő árulja majd portékáját.

Az esemény különlegessége, hogy ezúttal a Senior Programmal kötötték össze a Helyi Termék Napot, hiszen az idősebb generáció számára különösen fontos, hogy egészséges élelmiszert fogyasszon, ők potenciális vásárlók lehetnek. A Senior Program (15 órától kezdődik) előtt, a szünetben és utána is lehetőségük lesz vásárolni. Ráadásul a mostani előadások is a helyi termékekhez kapcsolódnak, így a résztvevők megtudhatják miért is érdemes termelőktől vásárolni.

Dr. Szigeti Orsolya, a Kaposvári Egyetem intézetigazgatója: „Helyből Neked” – Miért válasszam a helyi élelmiszereket? címmel tart előadást. Weisz Margit, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei igazgatóságának élelmiszeripari referense a Helyi Termék Napról és annak céljairól beszél. A termelők szemszögéből pedig Perger-Wenszky Lilla, a LillaLulla Bt. vezetője mutatja be a helyi termékek piacának jelenlegi helyzetét.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: