2024. 04. 26., Péntek, 08:20

Balhé a Plázában - Kigáncsolta, majd a földön ütötte-rúgta vitapartnerét

Előbb kigáncsolta, majd többször megütötte és megrúgta vitapartnerét a plázában.

A húszas éveiben járó férfi 2023 májusában a Kaposvár Plaza-ban véletlenül összefutott haragosával, akivel már az előző nap összeszólalkozott az interneten. Ezután mindketten elhagyták az épületet, hogy kint „beszéljék meg” a vitájukat, ez azonban hamar dulakodásba torkollott, melynek során az ifjabb férfi több sérülést is szenvedett.

Erre tekintettel a sértett a bevásárlóközpontba futott a támadója elől, a vádlott azonban hamar utolérte, és előbb elgáncsolta, majd a már földön fekvő férfit még több alkalommal megütötte és megrúgta a fején.  A további bántalmazást pedig csak a biztonsági szolgálat munkatársainak fellépése akadályozta meg.

Bár a sértett ekkor nyolc napon belül gyógyuló zúzódásos sérülést szenvedett, a vádlott támadása alkalmas volt súlyosabb sérülések okozására is, melyek elmaradása részben a véletlennek, részben a sértett védekezésének volt köszönhető.

 

A Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta a férfival szemben azzal, hogy a bíróság a vádlott pártfogó felügyeletét is rendelje el, egyúttal magatartási szabályként írja elő a részére, hogy tartsa távol magát a sértettől.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: