A kreatív egyetemista
Ha jegyellenőrként kellene dolgoznom, akkor Horváth Károly szeretnék lenni. A nyugdíjazott kaposvári jegyellenőr ugyanis olyan lehetetlen szitukba keveredett, amelyeket még unokáinak is vígan elmesélhet.
Sokáig dolgoztam jegyellenőrként a kaposvári helyi járatokon, így rengeteg érdekes sztorival találkoztam. Két eset azonban nagyon megmaradt bennem. Az egyik körülbelül 2 éve történhetett. Éppen a 18-as buszon haladtunk az egyetem irányába mikor egy fiatal srác felugrott a hátsó ajtón, az egyik megállóhelyen. Komótosan odaléptem hozzá, majd jeleztem neki, hogy a felszállás az első ajtón történik, és ha már itt van, legyen szíves átnyújtani a bérletét. Azzal még nem is volt gond, ám a diákigazolványával annál inkább... A profilképe helyett ugyanis egy kiskori kép virított, míg a lejárati határidő kb. hatvanszor át lett írva. Természetesen - véleménye szerint - az egyetem volt a hibás mindenért.
Már a kezembe vettem a csekket, mikor jött az úriember ötlete: ha nem büntetem meg ingyen bevisz bármelyik fesztiválra! Mivel egy, nem vagyok mai gyerek ezen maximum csak jót mosolyogtam, kettő ha ennyire nagy befolyása van – kérdeztem – akkor hogy-hogy nincsen pénze a büntetésre.
Erre jött a válasz, hogy bizony neki meg sem kottyan a bünti, csak jobbnak látja, ha nem lesz büntetett előéletű (!) mert akkor nem mehet szavazni(!) a közelgő választásokon. Elmagyaráztam neki, hogy nagyon rosszul látja a helyzetet és ez nem befolyásolja a szabad választásában, ám ő hajthatatlannak bizonyult. Ezt követően azzal próbált rám hatni, hogy aznap lesz egy nagyon fontos vizsgája és ezért nem a megfelelő bérletet és igazolványt hozta el. Még az indexét is megmutatta, amibe nem szeretett volna rossz értékelést kapni. Sajnos a büntetés nem maradhatott el.
Az agresszív nyugdíjas
Egy másik esetben a 12-es járaton ellenőriztem, amikor a Sopron utcánál felszállt egy idősebb bácsi. A busz hátsó részében tartózkodtam pont, ám jól láttam, hogy mindenféle próbálkozás nélkül elment a jegykezelő mellett, és mint aki jól végezte dolgát leült. Érdeklődésemre, miszerint miért nem sikerült érvényesíteni a jegyét egyszerűen csak ennyit felelt: nem volt jó a készülék. Pont most akartam szólni. Higgye el, nem működik. Ha nincs ellene kifogása, megpróbálnánk mi is, rendben? – kérdeztem vissza. A hangos kattanás, a papír jól hallható találkozása a fémmel, a tökéletesen kivitelezett mozdulat mindent elárult. A jegykezelő hibátlanul működött. Mit tegyünk? Jó fej ember lévén betörtem a jegyét és egy erős ejnye-bejnyével elengedtem. Volna. Ám ő felháborodottan nekem támadt, hogy bizony az előbb nem volt jó. Tiszteletteljesen megkértem, hogy ne állítson hiteltelen dolgokat miközben legalább tízen láttuk mi az igazság.
Ekkora már annyira elgurult szegény bácsinál a gyógyszer, hogy üvöltözve leszállt a legközelebbi megállónál a buszról majd fenyegetően utánam lódította a kezében tartott szatyrot, amiből azonnal kizuhant az aznapi ebédje egyenes a busz padlózatára.
Persze, ennek is én voltam az oka. Egy jó negyed órás fenyegetőzést követően aztán ment mindenki a maga dolgára. Reménykedem benne, hogy azért legközelebb nyugodtabban viseli, ha nincs igaza.
A kamuangol
Miklós 13 éve dolgozik ellenőrként a volánnál. Nem csoda tehát, hogy megkeresésünkre legalább 14 történettel bombázott meg minket, így volt miből szemezgetni.
A munkám során számtalan megmosolyogtató esettel szembesültem. Volt olyan például, mikor egy diáklány a 10-es buszon angolnak tette magát. Miután elkértem a bérletét úgy csinált, mintha nem értene magyarul és folyamat nyomatta a „du jú szpík inglist”. Szerencsére én sem most jöttem le a falvédőről és a felsőfokú nyelvtudásomnak hála rögtön leszereltem. Utána érdekes módon rögtön átváltott magyarra.
Az alvó erdész
Nagy kedvenceim még az autodidakta módon előkerülő színészek. Ők azok akik, akik ha meglátnak a buszon egy ellenőrt, rögtön eljátsszák a mélyen alvó utast. Fejük az üvegen, kabátjuk nyakig felhúzva, stb. Ezek közül a kedvencem egy bizonyos Géza bácsi esete volt. Az 50-es éveit taposó úriember előszeretettel bliccelt a 11-es buszok vonalán. Különös ismertető jegye az erdész kabát és a fácántollal díszített kalapja volt. Mindig ugyanazzal a módszerrel „dolgozott”. Mikor odaléptem hozzá, mozdulatlanul feküdt majd jó fél perc múlva ébredezni kezdett.
Ekkor, ahogy közelebb hajoltam hozzá, érdeklődve figyeltem az ajkain kibuggyanó első szót: „Hagyj békén” És még egyszer hangosabban: „Hagyj békén vagy megfejellek! Gyengék vagytok!”
Mivel már jó ismertem az emberünket, nyugodt hangon letessékeltem a buszról egy újabb fizetnivalóval a zsebében.
Az álruhás rendőr
Az se volt rossz, amikor egy hajléktalantól kértem a jegyét. A városban akkor zajlott éppen a Youth Football fesztivál és rengeteg gyerek is utazott a járaton. A nem éppen elegáns úriember elkezdett lefelé mutogatni az ülés alá ahol a lábánál lévő táska tetején ott figyelt a rendőrigazolvány. A zsebeseket figyelte. Nem mindennapi sztori volt, mit ne mondjak...
Ezek után utáljuk vagy sajnáljuk az ellenőröket?
