Adri Adri

2021. 05. 28., péntek, 11:06

Ez az igazi csapatmunka: így csavarta le két méh egy üdítő kupakját - VIDEÓ

Felkerült a netre egy videó, amin két méh közösen csavar le egy Fantás üveg kupakját, hogy hozzáférhessenek a cukros italhoz.

A videót két Sao Paulóban dolgozó munkás vette fel az ebédszünetükben:

Felmerült persze, hogy a videóban látható méhek csupán a CGI-nak köszönhetően voltak képesek a mutatványra, ahogy az is: előre meglazították nekik a kupakot. Ez utóbbi hihetőbb is, hiszen nem tudtak volna akkora erőt kifejteni, hogy az üvegre szorított kupak teljesen lejöjjön, de ez még így is nagy teljesítmény a kis csíkos hátúaktól.

Meglepőnek tűnhet, de a méhek különösen okos rovarok: számos kutatás és vizsgálat bizonyítja, hogy az eszközhasználat mellett képesek akár számolni is és még egymástól is tudnak tanulni. Bár agyuk az emberi agy méretének 0,0002 százalékát teszi ki, a tudomány bebizonyította az utóbbi években, hogy az állatok agyának mérete nincs mindig összefüggésben a képességeikkel. A kisebb állatok testében- így a méhekében is- az idegsejteknek jóval kevesebb sejtet kell irányítaniuk, így elég számukra a kisebb agy is. Ráadásul a neuronok közötti komplex kapcsolatok megléte sokkal fontosabb lehet, mint az idegsejtek mennyisége.

 

Minket mindenesetre lenyűgöztek a kupakot leszedő kis méhek.