Az őrületes fesztiválszezon után végre vidéki turnéállomásokra is elviszi az Elefánt a tavasszal megjelent SEMMI című lemezük dalait - november 22-én a K-Központba érkeznek. A koncertre két páros jegyet sorsolunk játékunk résztvevői között!
Nagyszabású, színházias elemekkel tarkított koncerten debütáltak júniusban a Budapest Park színpadán a SEMMI dalai. A 2012 óta változatlan felállásban (Szendrői Csaba énekes, szövegíró, Tóth András gitáros, Kovács Zoltán billentyűs, Horváth B. Ede basszusgitáros és Németh Szabolcs dobos) együtt zenélő Elefánt ezután sem tétlenkedett, nyáron az összes fontosabb fesztivál színpadán megfordultak, ősszel pedig az új dalokra épülő műsorral járják körbe az országot.
Hazánk egyik legnépszerűbb alternatív zenei kollektívájának legutóbbi anyagát a rajongók hamar a szívükbe zárták, és a szakma is elismerően nyilatkozott: a Telex szerint “Az Elefánt bebizonyította, hogy a zenéjüket nem lehet bekategorizálni”, míg az Index a következőképp fogalmazott:
Változatos, tartalmas és erőteljes alkotás, amely az alternatív zenei szcéna szerelmeseinek igencsak ajánlott hallgatnivaló, de a mainstream rajongói is találhatnak rajta kedvelt dalokat
A zenekar különlegessége épp az eklektikusságában és a rajongókkal ápolt közvetlen, szoros kapcsolatban rejlik. Nem csupán egy zenekarról, hanem egy valódi, a közönségükkel együtt alkotott közösségről van szó. Így nem is volt kérdés, hogy az új dalokat - köztük olyan, már most slágernek számító számokat, mint a Klipszemle-díjas Van Harag vagy a Bocs - minél több rajongójuknak “házhoz vigyék”. A tíz állomásos turnén az ország számos pontján merülhetnek el a rajongók a SEMMI-ben, majd december 20-án, az MVM Dome-ban, a Budapest Park Winterfest fő fellépőjeként zárják az évet. A kaposvári közönség november 22-én, a K-Központban találkozhat velük.
Jegyek
Facebook-esemény
Kettő darab páros jegyet sorsolunk ki játékunk résztvevői között!
A részvételhez
1/ Lájkold a 74nullanulla Facebook és Instagram oldalát!
2/ Jelöld a részvételed az eseményre!
3/ Oszd meg ezt a bejegyzést!
4/ Válaszolj helyesen az alábbi kérdésre!
Sorsolás: november 19., 24 óra