Ismét fokozódik a madárinfluenza kockázata, Somogyban pedig két járás is magas kockázatú területnek számít. A kaposvári és a fonyódi járásban ezért szigorúbb járványvédelmi előírásokat kell betartaniuk a baromfitartóknak.
Az őszi vadmadárvonulással ismét nőtt annak veszélye, hogy a madárinfluenza vírusa bekerül a baromfiállományokba. A Nébih szerint egyre több pozitív vadmadármintát mutatnak ki, ezért az országos főállatorvos további megelőző intézkedéseket rendelt el a magas kockázatúnak minősített járásokban.
Somogyban a kaposvári és a fonyódi járás került ebbe a körbe. Ez nem azt jelenti, hogy a két térségben általános korlátozás lenne érvényben, hanem azt, hogy az ottani baromfitartóknak a járványvédelmi szabályokat a szokásosnál is szigorúbban kell betartaniuk.
A kereskedelmi célból baromfit tartó gazdaságokban kötelező az állatok zárt tartása. A cél, hogy a házi baromfik ne kerülhessenek kapcsolatba vadon élő madarakkal. Ha a kültéri kifutó nem biztosít megfelelő, oldalról és felülről is védett körülményeket, az állatokat zárt épületben kell tartani.
A háztáji baromfitartóknál valamivel enyhébb szabályok érvényesek, de nekik is oda kell figyelniük. Az etetést és az itatást fedett, zárt helyen kell megoldani, hogy a vadmadarak ne férhessenek hozzá sem a takarmányhoz, sem az ivóvízhez. A Nébih ugyanakkor a kisebb állományoknál is kifejezetten ajánlja a zárt tartást.
A kaposvári járásban több településen, köztük Szennán, Zselickisfaludon és Bőszénfán is tájékoztatták az állattartókat a járványvédelmi előírásokról. A Nébih arra kéri valamennyi baromfitartót, hogy az ország teljes területén következetesen tartsák be a járványvédelmi szabályokat, a magas kockázatú járásokban pedig különösen figyeljenek az előírásokra.