2026. 11. 05., Csütörtök, 18:07

A szavazat ára alkotói és Ádi bohóc kapták az idei Szabad-díjat

A TASZ nyolcadik alkalommal ismerte el azokat, akik tetteikkel egy szabadabb és igazságosabb Magyarországért dolgoznak.

Nyolcadik alkalommal adta át a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) a Szabad-díjakat, amelyekkel a hétköznapi hősök kiemelkedő társadalmi szerepvállalását ismerik el. Az idei ünnepséget a Marczibányi téri Művelődési Központban rendezték meg, a Loupe Színházi Társulással közösen. A zsűri díját a DE! Akcióközösség kapta A szavazat ára című dokumentumfilmért, amely a legszegényebb településeken élők kiszolgáltatottságát, valamint a szavazatvásárlás és a politikai megfélemlítés módszereit mutatja be. A film alkotói, Tímár Áron és Tompos Ádám munkájukkal egy olyan társadalmi problémára irányították rá a figyelmet, amely túlmutat a választási visszaéléseken.

A közönségdíjat Kovács István Ádám, vagyis Ádi bohóc vehette át, aki fél tüdővel, saját fájdalmait háttérbe szorítva járja a kórházakat bohócdoktorként, és az „Egy tábla szeretet” mozgalommal segíti a beteg gyermekeket. Az ünnepségen több különdíjat is kiosztottak: elismerték többek között a kiszolgáltatott családoknak jogi segítséget nyújtó Horváth Hajnalkát, a gyermekvédelmi rendszerből kikerülők támogatásáért dolgozó Illésné Áncsán Arankát, valamint Matisáné Szabó Mártát, aki kézbesítőként megtagadta a háborús propagandát tartalmazó Bors-különszám terjesztését. A díjazottak között szerepelt továbbá a zaklatások ellen felszólaló Hunyadi Emőke, a hátrányos helyzetű gyermekeket zenélni tanító Nébl Zsolt és Szénási Erzsébet is, aki unokahúga neveléséért küzdött.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: