2026. 11. 04., Szerda, 09:56

Újabb fordulat a részegen repülőt elkötő férfi ügyében – Rekonstruálták az elképesztő esetet

Emlékeztek még arra a 24 éves férfira, aki augusztus végén elkötött egy kisrepülőt Kalocsáról, majd olyan részeg volt, hogy állítása szerint semmire sem emlékezett az egészből? A nem mindennapi történet most újabb fordulatot vett: a rendőrök visszatértek Gerjenbe, hogy rekonstruálják az eseményeket.

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, augusztus 29-én egy 24 éves férfi bejutott a kalocsai repülőtérre, ahol több géppel is próbálkozott, végül egy Cessna–172-es kisrepülővel sikerült felszállnia.

A férfi ezután Paks felé vette az irányt, ám közben berepült az atomerőmű tiltott légterébe, ezért a Magyar Honvédség Gripen vadászgépeit is riasztották.

A repülős kaland Gerjen határában ért véget, ahol a férfi kényszerleszállást hajtott végre. Csakhogy a földet érés után sem nyugodott meg.

A fiatal hátrahagyta a repülőgépet, majd zavart állapotban gyalogolt az 512-es úton. Egy arra haladó autós megállt, hogy segítsen neki, ő azonban inkább beült a járműbe, és megpróbált elhajtani vele

 Ezt végül sikerült megakadályozni.

A férfit később elfogták, kihallgatása során pedig azt állította, hogy annyira részeg volt, hogy sem a repülő elvitelére, sem a történtekre nem emlékszik.

Most, több mint két hónappal a történtek után, november 2-án bizonyítási kísérletet tartottak a rendőrök Gerjen térségében. Ennek során az augusztusi eseményeket próbálták rekonstruálni, hogy pontosabban megállapíthassák, miként történhetett a nem mindennapi eset.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság friss tájékoztatása szerint a férfi ellen jármű önkényes elvétele és más bűncselekmények gyanúja miatt folyik büntetőeljárás.

A 24 éves férfit korábban őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását, jelenleg azonban már bűnügyi felügyelet alatt áll.

A nyomozás továbbra is folyamatban van.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: