Újabb részleteket tett közzé a házkutatásról a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal.
Kilencmilliárd forintot tárolhatott otthon készpénzben Seszták Miklós, a KDNP országgyűlési képviselője, volt nemzeti fejlesztési miniszter. Erről a múlt héten cikkezett a sajtó a házkutatásáról, illetve a letartóztatásáról szóló hatósági beszámolók alapján.
Sok emberben merült fel a kérdés, hogy hogyan tárolhatott otthon ennyi készpénzt a politikus, és most ezzel kapcsolatban új információkat közölt a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal.
A hatóság szerint olyan széfek voltak Seszták kisvárdai házában,
amilyeneket jellemzően zálogházak és egyéb pénzügyi szolgáltatók alkalmaznak.
Arról is beszámoltak, hogy a két Wertheim DWS1901 10 RE típusú, darabonként 1660 kilogramm súlyú páncélszekrény egy biztonsági ajtóval zárt, hangszigetelt szobában volt.
A házkutatás során már üresek voltak ezek a széfek, de a nyomozás szerint korábban kilencmilliárd forintot tarthatott otthon a KDNP politikusa.
Seszták Miklós ellen azért indult nyomozás, mert a gyanú szerint 2015 és 2018 között a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő akkori vezérigazgatójával együtt, közvetítőn keresztül több mint 11 milliárd forint kenőpénzt fogadhatott el a Volánbusszal szerződésben álló cégek képviselőjétől.