Hajnali kettőkor viszkető fenék, eltávolíthatatlan műszempilla, cigarettázást akadályozó lábzsibbadás és egy macska, amelyik rossz helyen nyalogatott. Nem, ez nem egy különösen elborult vígjáték forgatókönyve, hanem néhány olyan valós eset, amelyhez mentőt kellett küldeni Magyarországon. A Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége ismét összegyűjtötte a legmeghökkentőbb bejelentéseket, amelyek láttán az ember egyszerre nevetne és fogná a fejét.
Negyven percig keresték a mentők a nem létező újraélesztés helyszínét - Vaklármára riasztották őket
Két hónappal ezelőtt már közzétett egy hasonló válogatást a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége, most azonban újabb adag érkezett a mentősök mindennapjainak kevésbé szívderítő pillanataiból. A szervezet szerint ugyanis azóta sem történt érdemi előrelépés az indokolatlan mentőhívások visszaszorításában, pedig állításuk szerint a mentésben dolgozók többsége jelenleg ezt tartja az egyik legnagyobb problémának.
És hogy mi minden miatt tárcsázzák a mentőket? Nos, kapaszkodjatok meg.
Volt, aki hajnali kettőkor azért kért segítséget, mert viszketett a feneke. Ugyanebben az időpontban egy másik bejelentőnek a macskája nyalta meg a szemét, valaki pedig hajnali fél kettőkor szembesült azzal a megoldhatatlannak tűnő problémával, hogy nem tudja levenni a műszempilláját - úgy tűnik, az éjszaka közepén egészen sajátos veszélyek leselkednek az emberre.
A szépségápolás egyébként más formában is munkát adott a mentősöknek: egy férfi randira készülődve borotválkozás közben megvágta a heréjét. Egy másik bejelentő késő este a saját székletének szagától lett rosszul, valaki pedig azért kérte a mentők segítségét, mert lemerült a vérnyomásmérője, és úgy érezte, magas lehet a vérnyomása.
A cigarettaszünet is életbevágó kérdéssé vált az egyik esetben: Hajnali ötkor egy férfi azért hívott mentőt, mert elzsibbadt a lába, így nem tudott kimenni az erkélyre dohányozni. A mentősöktől azt várta, hogy segítsenek neki felkelni az ágyból. Egy másik bejelentő hajnali háromkor már összecsomagolva várta a mentőautót, majd amikor az megérkezett, saját maga nyitotta ki az ajtót, beszállt, és közölte: indulhatnak. A célállomásról a beszámoló nem tesz említést, de a határozottság mindenesetre figyelemre méltó.
Akadt olyan páciens is, aki hat nappal korábban esett el, és a még mindig fájó bordája miatt kért mentőt. A kiérkező egységet azonban zuhanyozás közben fogadta, majd még negyedórát váratta őket, amíg elkészült. Másnak a benőtt lábkörme okozott hajnali kettőkor problémát, egy korábban már ellátott sérült pedig azért telefonált újra, mert inkább sebtapaszt szeretett volna a kapott mull-lap helyett. A felsorolásból az elveszett lakáskulcs és a padon ülő, szomorú bejelentő sem maradt ki.
Bármennyire is abszurdnak hangzanak ezek a történetek, a mentődolgozók számára korántsem ilyen szórakoztató a helyzet. A szövetség éppen azért hozta nyilvánosságra az eseteket, mert szerintük az indokolatlan riasztások jelentős terhet rónak a mentőegységekre, és olyan kapacitásokat kötnek le, amelyekre máshol valóban sürgős szükség lehet.
Persze nem mindenki tudja egyértelműen eldönteni, mennyire súlyos az állapota, és valódi vészhelyzet gyanúja esetén továbbra sem szabad habozni a segítségkéréssel. A mentők azonban nem helyettesítik a háziorvost, az ügyeletet vagy éppen a kozmetikust. És bár a fenti történeteken könnyű elmosolyodni, a helyzet valójában egyáltalán nem vicces. A mentők ideje és kapacitása véges, ezért fontos, hogy indokolatlan hívásokkal ne tartsuk fel őket - hiszen amíg egy műszempillával bajlódnak, valahol máshol akár emberéletek is múlhatnak a gyors segítségen.
