Molnár Áron szerint két, Pócs Jánoshoz köthető szervezet is támogatást kapott a Bethlen Gábor Alapkezelőtől a Jászsági Aratónapra, amelyet a fideszes politikus földjén rendeztek meg. A színész-aktivista szerint így az egy szervezet számára meghatározott támogatási plafont is meg lehetett kerülni.
Molnár Áron szerdán közzétett videójában számolt be arról, hogy a Jász Nemzeti Egyesület és a Jászapáti Gazdakör az elmúlt években több tízmillió forint közpénzt kapott a Bethlen Gábor Alapkezelőtől ugyanarra a célra: a Jászsági Aratónap megszervezésére. A rendezvényt Pócs János földjén tartották.
Molnár szerint a két szervezet szoros kapcsolatban áll a fideszes országgyűlési képviselővel. A Jász Nemzeti Egyesület székhelye ugyanazon a címen található, amely Pócs családi és gazdasági érdekeltségeihez is kapcsolódik. Az egyesület vezetője, Mészárosné Vas Márta korábban kétszer is indult a Fidesz színeiben Jánoshida vezetéséért. A Jászapáti Gazdakört pedig az a Kiss János vezeti, aki Pócs polgármestersége idején a képviselő-testület tagja volt.
A színész-aktivista arra is felhívta a figyelmet, hogy a Bethlen Gábor Alapkezelő pályázatainál egy szervezet legfeljebb 11 millió forint támogatást kaphatott. Molnár szerint amennyiben ugyanarra a programra két külön szervezet pályázik, összességében ennél jóval nagyobb összeg is elérhetővé válhat.
Állítása szerint az 5 millió forintos támogatások esetében ráadásul pénzügyi és szakmai beszámolót sem kellett benyújtani, és a szabályokon az ukrajnai háborúra hivatkozva könnyítettek. Molnár Áron úgy fogalmazott, hogy emiatt nem kellett elszámolni azzal sem, hogy pontosan mire költötték a Pócs János földjén megrendezett aratónapra kapott közpénzt.
Az ügy azért is érdekes, mert a támogatásokról döntő bizottság tagjai között Semjén Zsolt és Nacsa Lőrinc is szerepelt.