Az ilyen, eldobható esőkabátokat főképp szabadtéri fesztiválokon, koncerteken használhatják majd, de az ötletgazdákat már a Niagara-vízesésnél található nemzeti parkból is megkeresték.
A nyári fesztiválokon és szabadtéri koncerteken benne van a pakliban, hogy nem kedvez az időjárás a vendégeknek. Erre sok helyen már előre készülnek a szervezők, és színes, kukászacskó szerű, műanyag, eldobható esőkabátokat árulnak, hogy ne ázzanak el annyira a koncertezők.
Ezek az esőkabátok ugyanakkor az eső elállta után sokszor a kukákban kötnek ki. Ezt figyelte meg Badacsonyi Tamás, a zalacsányi Örvényesvölgy Fesztivál alapítója is, akinek az az ötlete támadt, hogy ezeket az esőkabátokat lebomló, komposztálható, esetleg újrahasznosítható anyagból kellene készíteni.
Családi vállalkozásával bele is vágott a gyártásba. Az alapanyagot egy kínai partnerük laboratóriumában közösen kísérletezték ki, így jutottak el a gyártáshoz szükséges fóliáig.
Badacsonyi Tamás elmondása szerint a Rainraver Festiponchooh! elnevezésű esőkabáttal Magyarországon idén már több kisebb zenei fesztiválon megismerkedhettek a résztvevők, emellett Monacóban a Formula E futamán is tesztelték a szervezők.