Az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium döntését igazolta a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága, amely kimondta: az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – közölte Lannert Judit. Az oktatási és gyermekügyi miniszter tájékoztatása szerint az ítélet a pedagógus-szakszervezetek és az érintett tanárok által indított eljárásban született, és a bíróság szerdán megállapította, hogy a korlátozás nem volt szükséges egy demokratikus társadalomban.
A miniszter a posztban felidézte, hogy a Fidesz–KDNP kormányzása alatt az iskolák elveszítették önállóságuk jelentős részét, a pedagógusok sztrájkjogát korlátozták, a tiltakozó tanárok közül pedig többeket elbocsátottak.
Meggyőződésem, hogy a pedagógusokat nem megalázni, hanem megbecsülni kell, és a szakmai véleményüknek súlyt kell adni
– fogalmazott Lannert Judit, aki jelezte, hogy miniszterként az egyik első döntése a gyakorlat megváltoztatása volt. A köznevelési törvény módosításával a bejegyzés szerint a következő intézkedéseket hajtották végre:
- az iskolák autonómiáját visszaadták,
- az igazgatók jogköreit bővítették,
- a nevelőtestületek döntési és véleményezési jogait helyreállították,
- a munkavállalói érdekképviseletet megerősítették,
- a sztrájkjog gyakorlásának feltételeit pedig rendezték.
A tárcavezető korábban is hangsúlyozta a szakmai szervezetek bevonásának fontosságát. Szerinte a magyar oktatás megújításában számít a pedagógusok véleményére és kritikájára.