2026. 10. 15., Csütörtök, 07:17

Elaludt a volánnál, súlyos balesetet okozott Szőlősgyörökön

A nyári meleg és a fáradtság miatt aludhatott el vezetés közben az a sofőr, aki teherautójával áttért a szemközti sávba, majd két másik autóval is összeütközött Szőlősgyörökön.

A Kaposvári Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat egy ötvenes éveiben járó férfival szemben.

A vád szerint a férfi 2025 augusztusában munkáltatója teherautóját vezette Szőlősgyörökön, ráadásul két munkatársát is szállította. Vezetés közben azonban a nyári meleg és a fáradtság miatt rövid időre elaludt.

A teherautó emiatt áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol éppen egy személyautó közlekedett.

Hiába próbált kitérni

A vétlen sofőr észlelte a felé tartó teherautót, ezért lehúzódott az út jobb szélére, hogy elkerülje az ütközést. A karambolt azonban már nem tudta megakadályozni: a teherautó a személyautó bal oldalának csapódott.

Az ütközés után a teherautó még tovább haladt, majd a sértett mögött közlekedő másik vétlen autósnak is nekiment.

A balesetben az elsőként eltalált személyautó vezetője súlyos, bordatöréssel járó sérülést szenvedett.

Az ügyészség a férfival szemben pénzbüntetés és a közúti járművezetéstől való eltiltás kiszabását indítványozta a Fonyódi Járásbíróságon.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: