Új megoldással könnyítené meg az óvoda és az iskola közötti átmenetet a Nemzeti Pedagóguskar Különleges Bánásmódot Támogató munkacsoportja. A javaslat szerint a gyerekek számára választható nulladik évfolyam indulhatna, ahol kisebb csoportokban készülhetnének fel az iskolai életre.
A javaslat középpontjában az áll, hogy ne minden gyermeknek ugyanazon az ütemben kelljen megkezdenie az iskolai tanulást. A Nemzeti Pedagóguskar szerint rugalmasabb, a gyerekek egyéni fejlődéséhez igazodó tanulási utakra lenne szükség.
A nulladik évfolyam elsősorban azoknak a gyerekeknek jelenthetne segítséget, akiknek az iskola megkezdése előtt még szükségük van az alapkészségeik, önállóságuk vagy egyéb képességeik megerősítésére. Fontos elem, hogy nem minden gyermeknek kellene nulladik évfolyamra járnia, a részvétel választható lenne.
A munkacsoport 10–16 fős iskolai előkészítő csoportokat javasol. Ezekben a gyerekek személyre szabottabb támogatást kaphatnának, és több idő jutna arra, hogy az iskolai tanuláshoz szükséges készségeik megfelelően fejlődjenek.
A javaslat szerint a nulladik évfolyamnak nem az lenne a célja, hogy egyszerűen előrehozza az első osztály tananyagát. Ehelyett egy olyan előkészítő szakaszt jelentene, amely megalapozza az iskolai tanulást. A következő évfolyamra lépésnél a gyermek fejlettségét és szakmai értékelését is figyelembe vennék.
A Nemzeti Pedagóguskar szerint ráadásul nemcsak a nulladik évfolyamon, hanem első és második osztályban is indokoltak lennének a 10–16 fős osztályok, különösen azokban az esetekben, amikor a gyerekeknek több egyéni segítségre van szükségük.
A javaslat egy másik fontos eleme az óvodai iskola-előkészítés kérdése. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azt szeretné, ha kikerülne az óvodai alapprogramból a jelenleg előírt napi 45 perces iskola-előkészítő fejlesztő pedagógiai tevékenység.
Az egyesület szerint az óvodai felkészítésnek nem egy különálló, kötött időkeretben kellene történnie, hanem továbbra is a játékba, mozgásba, mesébe és a mindennapi tevékenységekbe ágyazva.