2026. 10. 06., Kedd, 09:51

Kaposvári triatlonista is rajthoz áll a hawaii Ironman-vb-n

Szilágyi Tamás azon kevés magyar sportolók egyike, akik kvalifikálták magukat a sportág ikonikus versenyére.

Bizonyára sokan álmodoznak arról, hogy egyszer eljussanak Hawaiira. Szilágyi Tamásnak ez sikerült, ráadásul nagy valószínűséggel egyszerre két álmát is valóra váltotta. Nemcsak a természeti adottságairól és szörfös strandjairól híres amerikai szigetcsoportba jutott el, hanem az Ironman-világbajnokságra is, amelyet október 10-én, azaz ezen a héten szombaton rendeznek meg Kailua-Konán.

Szilágyi Tamás amatőr, úgynevezett age-group versenyzőként kvalifikálta magát a világbajnokságra. Teljesítményét különösen figyelemre méltóvá teszi, hogy a felkészülést munka és család mellett végezte.

A kaposvári sportoló több mint egy évtizede triatlonozik, idén pedig a hosszútávú magyar bajnokságot is megnyerte Nagyatádon.

Pályafutása egyik csúcsának számított ez, ám már nyáron sikerült kivívnia a hawaii szereplés jogát: az ausztriai Klagenfurtban rendezett Ironman Austria versenyen 8 óra 49 perc 30 másodperces idővel ért célba. Ezzel az amatőrök között összesítésben a 17., korosztályában pedig az 5. helyen végzett, és megszerezte a konai világbajnoki induláshoz szükséges kvalifikációs helyet.

A részvételhez azonban önmagában nem volt elég a kvalifikáció, a hawaii indulás nem jöhetett volna össze Szilágyi Tamás számára az őt támogató vállalatok és magányszemélyek segítsége nélkül, akik bizotsították számára az anyagi feltételeket a vb-részvételhez.

Az 1991-ben született kaposvári sportoló a 35–39 éves férfiak kategóriájában áll rajthoz. A világbajnokságra készülve hetente átlagosan mintegy 13 órát edzett munka és család mellett.

A triatlon szövetség honlapjának cikke szerint Szilágyi Tamás célja a kilenc órán belüli időeredmény.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: