Néhány nap alatt fordulat történt a Csiky Gergely Színházért Alapítvány kuratóriumi elnöki posztjának ügyében. Szita Melinda jelölése után vita alakult ki a döntés körül, a csütörtöki közgyűlésen azonban már nem került napirendre a kinevezése.
A történet szeptember közepén kezdődött, amikor Erdélyi Ákos, a Mi Hazánk kaposvári önkormányzati képviselője Facebook-bejegyzésben bírálta, hogy Szita Melindát jelölnék a Csiky Gergely Színházért Alapítvány kuratóriumi elnöki tisztségére.
A képviselő bejegyzésében korábbi Facebook-kommentek hangnemét kifogásolta, és azt írta:
szerinte egy kulturális intézményhez kapcsolódó alapítvány vezetőjétől nagyobb önfegyelem és példamutatás várható el
Erdélyi Ákos azt is jelezte, hogy a Köznevelési, Tudományos és Kulturális Bizottság ülésén nem támogatta az előterjesztést, miközben a bizottsági többség elfogadta azt. A végső döntést a szeptember 24-i közgyűlésre várták.
A közgyűlés előtt új fordulat jött
A csütörtöki közgyűlést követően Erdélyi Ákos arról számolt be közösségi oldalán, hogy mégsem Szita Melinda lesz az alapítvány kuratóriumi elnöke.
Bejegyzése szerint Szita Károly polgármester a kialakult helyzet után levette a napirendről az erről szóló előterjesztést, és arra kérte a Csiky Gergely Színház igazgatóját, hogy új személyt javasoljon a tisztségre.
Szita Linda szerint saját döntése volt a visszalépés
Szita Linda a közösségi oldalán közzétett közleményében - melyet Szita Károly polgármester is megosztott - azt írta:
a kuratóriumi elnöki tisztséget végül saját döntése alapján nem vállalja el
Közleményében azt hangsúlyozta, hogy az elmúlt években a Csiky Gergely Színház és Kulturális Központ Nonprofit Kft. munkatársaként több területen dolgozott a kaposvári kultúra fejlesztésén.
Példaként említette a Szivárvány Mozi újraindítását, a Dorottya Ház elindítását, a Vaszary Képtár megújítását, valamint a városi kulturális rendezvényekhez kapcsolódó fejlesztéseket.
Az alapítványról azt írta: az elmúlt időszakban egy új koncepción dolgoztak, amelynek egyik eleme a Keltető program megújítása, illetve a fiatal tehetségek támogatása lett volna.
Új elnököt keresnek
Szita Linda közleménye szerint Mészáros Tibor távozása után maradt üresen az alapítvány vezetői pozíciója, és mivel ő részt vett az alapítvány újragondolásában, ezért merült fel a neve a kuratóriumi elnöki posztra.
Azt írta, hogy végül azért nem vállalja a tisztséget, mert egy másik, nagyobb volumenű projektre szeretné fordítani energiáit.