Megrázó hírt kapott a magyar madármentő közösség: minden jel szerint az a gólya pusztult el Szíriában, amelyet néhány hónapja még Abonyban mentettek meg, majd különleges jeladóval engedtek útjára. A madarat két lövés érte a török–szír határ közelében.
Szívhez szóló történet indult még tavasszal Abonyban, amikor egy apró gólyafióka életéért fogtak össze helyiek.
A Pingvines Óvoda kéményén található fészekben élő gólyapár, Harmat és Bíborka utolsóként kikelt fiókája ugyanis látványosan lemaradt a fejlődésben társaihoz képest
A kis madarat végül összefogással mentették meg: Lőrinczy Veronika városi sajtóreferens szervezésével, Szávai József tetőfedő és bádogos segítségével került le a magasból, majd Márton András madármentőhöz jutott el, aki a dömösi BirdMania – Madárpark és Természetvédelmi-mentőközpontba szállította.
A bádogos mesterről kapta a nevét
A fióka különleges nevet kapott: a mentésben részt vevő szakember után Bádogos Józsinak nevezték el.
A kis gólya ezután Macus, az országosan ismert röpképtelen gólya és párja, Szofi fészkébe került, ahol társaival együtt nevelkedett. A gondos ápolásnak köszönhetően szépen fejlődött, megerősödött, majd megkezdhette volna első nagy vándorútját
A BirdMania idén 14 mentett gólyafiókát látott el gyűrűvel és Intag-ring jeladóval, hogy a szakemberek követni tudják a madarak útját.