2026. 09. 22., Kedd, 07:24

Vona Gábor is ott lesz Az Árulók új évadában

Vona Gábor, a Második Reformkor elnöke, a Jobbik korábbi vezetője is szerepel az RTL Az Árulók - Gyilkosság a kastélyban című krimirealityjének ötödik évadában. A politikus felesége nem sok esélyt adott neki: úgy engedte el, hogy „két nap után kiszavaznak a picsába”.

Vona az RTL-nek arról beszélt, hogy a játékban elsősorban nyomozni szeretne. Saját erősségének tartja, hogy felismeri a társas mintázatokat és jól figyeli az emberek közötti dinamikát - szerinte ebben politikai tapasztalatai is segíthetnek.

A műsor alaphelyzete szerint a kastélyba költöző játékosok között ártatlanok és titokban kijelölt árulók vannak. Előbbiek feladata leleplezni az árulókat, miközben azok éjszakáról éjszakára „gyilkolják” a többieket.

Vona a bemutatkozásában arra is kitért, hogy politikusként az „áruló” jelzővel már nem először találkozik, a kastélyban viszont reméli, hogy nem az ő neve mellett szerepel majd. Az RTL egyelőre az első három játékost leplezte le: Vona mellett Mérő Vera jogvédő aktivista és Horváth Oszkár, az Önkényes Mérvadó műsorvezetője is beköltözik. Az ötödik évad október 6-án indul, a játékmester ismét Árpa Attila lesz.

Azért valljuk be, van valami egészen szürreális abban, hogy egy aktív pártelnök egy celebekkel teli kastélyban keresi majd az árulókat. De hát 2026 van, lassan már semmin sem lepődünk meg.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: