Jelentősen kevesebb vendég váltott idén belépőt Siófok fizetős strandjaira, miközben a város több turisztikai szolgáltatásánál is elmaradhatnak a tervezett bevételek. A Galerius Fürdő vesztesége év végére akár a 100 millió forintot is meghaladhatja.
Lengyel Róbert, Siófok polgármestere a város gazdasági helyzetéről számolt be. A beszámoló szerint a Balaton-Parti Kft. által üzemeltetett fizetős strandok forgalma is érezhetően visszaesett az idei szezonban.
A Nagystrandon körülbelül 20 százalékkal, míg a sóstói fizetős strandon mintegy 10 százalékkal csökkent a vendégszám. Ez a jegybevételeken is meglátszik: az elmaradás összességében nagyjából 70 millió forint lehet.
Egyre többen választják az ingyenes strandokat
A polgármester szerint az egyik fontos változás, hogy egyre többen mennek inkább a szabadstrandokra. Ezt elsősorban az árak emelkedésével és a lakosság anyagi helyzetével hozta összefüggésbe.
Az egynapos látogatók közül sokan ráadásul saját étellel és itallal érkeznek, így kevesebbet költenek a városban. Eközben a szabadstrandok fenntartásának költsége továbbra is az önkormányzatot terheli.
Nemcsak a strandoknál vannak gondok
A Balaton-Parti Kft. szálláshelyeinél is 5–10 százalékos bevételkieséssel számolnak, és az autószerelő műhely bevétele is elmaradhat a tervezettől.
A társaság által ismét saját üzemeltetésbe vett vásárcsarnok bérleti bevételei sem úgy alakulnak, ahogy korábban tervezték.
A Galerius is komoly mínusszal zárhat
A legnagyobb probléma azonban a Galerius Fürdőnél jelentkezhet: a fürdő vesztesége az év végére meghaladhatja a 100 millió forintot.
Az őszi, téli és tavaszi időszak még javíthat valamennyit az éves eredményen, de Lengyel Róbert szerint a jelentős veszteség már nem kerülhető el.