Súlyos baleset történt a kiskunfélegyházi szüreti felvonuláson: a hintóhoz fogott lovak megbokrosodtak, majd a fogattal együtt a járdára hajtottak, ahol két gyalogost elsodortak. A balesetben összesen öten sérültek meg.
A történtek a Kossuth Lajos utca és a Holló Béla utca kereszteződésében történtek. A rendőrség tájékoztatása szerint az egyik fogat hajtója és segédje leszállt, hogy kötőféket, illetve fejzőt cseréljenek a lovakon. Ekkor az állatok váratlanul megbokrosodtak és a hintóval együtt elszabadultak.
A lovak a fogattal együtt felhajtottak a járdára, ahol két gyalogost elsodortak, majd egy fának ütközve álltak meg. A két gyalogos súlyosan megsérült, a hintón utazó három ember pedig könnyebb sérüléseket szenvedett.
Az Országos Mentőszolgálat részletesebb tájékoztatása szerint négy nőt szállítottak kórházba: egy 40 és egy 70 év körüli nő súlyos, míg egy 30 és egy 60 év körüli nő könnyebb sérüléseket szenvedett.