A pedagógusok munkájának fontosságát, az esélyteremtő oktatás szerepét és a vidéki iskolák jelentőségét hangsúlyozta Baka András köztársasági elnök a nagybajomi Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Kollégium tanévnyitó ünnepségén. Az államfő a diákokhoz is szólt: arra biztatta őket, hogy merjenek kérdezni, hibázni és újra próbálkozni.
A Somogy megyei Nagybajomban a 2026/2027-es tanév ünnepélyes megnyitójára díszvendég is érkezett, mégpedig Baka András köztársasági elnök mondott beszédet a Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Kollégium tanulóinak és pedagógusainak.
Az államfő elmondása szerint azért választotta a nagybajomi intézményt, hogy kifejezze a magyar társadalom megbecsülését azoknak a pedagógusoknak és diákoknak, akik vidéken, sok esetben nehezebb körülmények között dolgoznak és tanulnak.
Baka András szerint a pedagógusok munkája stratégiai jelentőségű az egész nemzet számára. Mint fogalmazott, egy tanár feladata messze túlmutat a tudás átadásán: figyel a gyerekekre, fejleszt, példát mutat, irányt ad, felismeri a tehetséget, és sok esetben a szociális problémák kezelésében is részt vállal.
Az államfő személyes kötődését is megemlítette: édesanyja pedagógus volt, felesége pedig szintén ezt a hivatást választotta, így saját tapasztalatból is tudja, mennyi türelem, munka és odafigyelés szükséges egy-egy tanórához.
Szerinte a diákok évekkel később talán nem minden tananyagra emlékeznek majd, de arra igen, ki hitt bennük, ki biztatta őket és ki segített nekik túllépni egy-egy kudarcon.
A köztársasági elnök arra kérte a tanulókat, hogy legyenek kíváncsiak, merjenek kérdezni és akkor is jelentkezzenek, ha bizonytalanok a válaszban.
Azt is hangsúlyozta, hogy egy rosszul sikerült dolgozat vagy egy elrontott feladat nem jelenti a kudarc végét. A hibák a fejlődés természetes részei, ezért nem érdemes hagyni, hogy egy rossz eredmény elvegye a kedvet a további próbálkozástól.
Arra is biztatta a gyerekeket, hogy figyeljenek egymásra, fogadják el a különbözőségeket, és segítsék azokat, akiknek erre szükségük van.