Vannak helyek, amelyek idővel jóval többet jelentenek annál, mint amit a nevük vagy a funkciójuk elárul róluk. Nem csak egy hely, ahol megiszunk egy kávét, hanem találkozási pont, közösségi tér, beszélgetések és emlékek helyszíne. Kaposváron sokak számára ilyen lett az Eleven Kultúrbisztró, amely közel tizenegy év után most új fejezet előtt áll.
Az Eleven Kultúrbisztró a közösségi oldalán három részes visszatekintésben idézte fel az elmúlt évek legfontosabb pillanatait. Ezekből a személyes hangvételű írásokból született meg az alábbi összefoglaló, amely felidézi, hogyan alakult egy különleges kaposvári hely története az elmúlt közel tizenegy évben.
Az Eleven története 2015-ben indult Kaposváron. A helyet Hendlein Roland, a Kaposvári KK játékosa álmodta meg, az enteriőr kialakításához pedig a budapesti Déryné kávézó szolgált inspirációként.
A nyitás után sokan francia hangulatú, különleges atmoszférájú helyként tekintettek rá. Már az elnevezés is jelezte, hogy az Eleven nem egyszerű kávézónak készült: a „kultúrbisztró” koncepcióban a kávé mellett a találkozásoknak, a kulturális programoknak és a közösségi élményeknek is fontos szerep jutott.
Kaposvár egyik első speciality kávézója lett
2016-ban új tulajdonos érkezett, és ezzel együtt új irányt vett az Eleven története.
A hely fokozatosan Kaposvár első speciality kávézójává alakult, és olyan újhullámos kávékultúrát hozott el a városba, amely akkor még kevésbé volt ismert Magyarországon
Az Elevenben az angliai Square Mile kávéival indult el egy új korszak. A különleges ízek és az új szemlélet eleinte sokak számára szokatlan volt, de idővel egyre többen fedezték fel a minőségi kávézás világát. A kitartás meghozta az eredményt: az Eleven később a PS magazin összeállításában Magyarország öt legjobb vidéki speciality kávézója közé is bekerült.
Ez egy kaposvári hely számára komoly szakmai visszajelzés volt arra, hogy van igény arra, amit képviselnek.
2019-re a vendégforgalom növekedése miatt szükségessé vált az emelet beépítése is, így a vendégtér gyakorlatilag megduplázódott, és kialakult az a hely, amelyet ma is sokan ismernek.
Nem csak a kávéról szólt
Az évek alatt az Eleven mindig törekedett arra, hogy több legyen egy hagyományos kávézónál. Számos különleges esemény, együttműködés és kezdeményezés kapcsolódott a helyhez. Itt avatták fel a Juan Gyenes-emlékfalat, itt készültek fesztiválkávék, és itt rendezték meg az első kaposvári élményfestések egyikét is. 2019-ben a Rippl-Rónai Fesztivál saját kávéja is az Elevenhez kapcsolódott, később pedig a kaposvári Roastopus kávéja is bekerült a kínálatba.
A hely számára mindig fontos volt, hogy a helyi értékek is megjelenjenek, és az Eleven ne csak egy kávézó, hanem egy aktív része legyen Kaposvár közösségi életének.
A vendégek és a csapat is formálta a helyet
Az Eleven történetét természetesen nemcsak a programok és a kávék határozták meg, hanem azok az emberek is, akik nap mint nap megtöltötték élettel. A törzsvendégek, akiknek már ismerték a rendelését. Azok, akik csak egy gyors kávéra ugrottak be, de végül hosszabb beszélgetés lett belőle. És azok a munkatársak, akik idővel a hely arcává váltak.
Sokan emlékeznek például Lillára, akinek személyisége több mint öt éven keresztül szorosan összeforrt az Elevennel. A vendégek számára nemcsak a kávé, hanem az a közvetlen hangulat is fontos volt, amelyet ő és a csapat többi tagja megteremtett
Egy vendéglátóhely számára talán ez az egyik legnagyobb elismerés: amikor egy munkatárs már nem csak dolgozik egy helyen, hanem annak történetéhez is hozzátartozik.
A nehezebb évek után új irány jöhet
Az elmúlt időszak a vendéglátás számára komoly kihívásokat hozott. A Covid-járvány, majd az energiaválság, az emelkedő költségek és a munkaerőpiaci nehézségek az Eleven működésére is hatással voltak. A járvány idején például egy időre a közeli Kossuth téri üzletben működött tovább Eleven Kávékuckó néven. Nem ugyanazt jelentette, mint a megszokott hely, de akkor ez volt a lehetőség arra, hogy a kapcsolat megmaradjon a vendégekkel. Az elmúlt közel tizenegy évből összességében nagyjából két és fél év telt el kisebb-nagyobb megszakításokkal. Mégis voltak olyan időszakok, amelyek megmutatták, mennyire fontos szerepet töltött be az Eleven a város életében. Ilyen volt például a Kaposfest időszaka is. A fesztivál közönsége az Elevent választotta a rendezvény kávézójának, a hely pedig ezekben a napokban folyamatosan megtelt vendégekkel.
Kávé készült kávé után, beszélgetések zajlottak, és pontosan látszott, hogy egy ilyen hely mennyivel több lehet egyszerű vendéglátóhelynél
Az Eleven története továbbírható
Az Eleven Kultúrbisztró jelenlegi üzemeltetője most új gazdát keres a helynek.
Nem egy üres üzlethelyiségről van szó, hanem egy kialakított, ismert helyről, amely mögött közel tizenegy év története, kialakult vendégköre és rengeteg kaposvári emlék áll. A cél nem egy történet lezárása, hanem annak továbbadása.
Olyan embert keresnek, aki lát lehetőséget az Elevenben, van benne energia az új ötletekhez, és szeretné tovább formálni azt a helyet, amely az évek alatt sokak számára ismerőssé vált
Mert egy ilyen helyet végül mindig azok alakítanak, akik működtetik és akik betérnek az ajtaján. Az Eleven Kultúrbisztró következő fejezete most új kezekre vár.