Nem írta alá Forsthoffer Ágnes köztársasági elnök Szuvák Attila dandártábornoki kinevezését. A Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat jelenlegi főigazgató-helyettesét Ruszin-Szendi Romulusz nézte ki a katonai titkosszolgálat élére, kinevezése azonban egyelőre jogi akadályba ütközött - írja a HVG.
A Honvédelmi Minisztérium július 27-én terjesztette fel Szuvák Attila dandártábornoki kinevezését az államfőhöz, a hivatásos szolgálati jogviszonyának létesítésével egy időben. A Sándor-palota azonban négy nappal később további intézkedés nélkül visszaküldte az előterjesztést.
A köztársasági elnök hivatala szerint ennek nem szakmai vagy politikai, hanem jogi oka volt.
Szuvákot ugyanis 2023-ban ezredesként nyugdíjazták a KNBSZ-től, így a kinevezési javaslat benyújtásakor még nem volt aktív katona. A jelek szerint pedig nem lehet egy lépésben visszahelyezni hivatásos szolgálatba és tábornokká is kinevezni. Szuvák személye korábban is vitákat váltott ki. A HVG honvédségi forrásai szakmai kifogásokat fogalmaztak meg vele kapcsolatban, és azt állították, hogy Ruszin-Szendi bizalmi kapcsolatban van vele. A lap korábban arról is írt, hogy Szuvákot algériai véderőattaséi megbízatásából a szokásos négy évnél korábban rendelték haza, aminek hátterében forrásaik szerint fegyelmi probléma állhatott.