2026. 08. 12., Szerda, 16:07

A Bíborfehér lett Magyarország Tortája 2026-ban

Megvan Magyarország Tortája 2026-ban: a zsűri idén a gyulai Kézműves Cukrászda Bíborfehér nevű kreációját választotta a legjobbnak. A Balaton sem maradt ki a sikerből, Magyarország Cukormentes Tortája ugyanis Balatongyörökön született.

Hat torta jutott be idén a Magyarország Tortája verseny döntőjébe, közülük végül Kis Roland, Balogh Zoltán és Balogh László alkotása, a Bíborfehér szerezte meg az első helyet.

Érdekesség, hogy a győztes desszert korábban Fehér Mámor néven szerepelt, és csak az utolsó pillanatban kapta meg végleges nevét.

Túró, tejföl és erdei gyümölcs

A Bíborfehér alapját vajban gazdag piskóta adja, amelyre selymes tejfölös mousse és rögös túró kerül. Mindezt erdei gyümölcsös zselé teszi teljessé, amelynek elkészítéséhez édes ribizlibort is felhasználtak.

A győztes tortára már nem kell sokat várni: hagyományosan augusztus 20. környékén jelenik meg a kijelölt cukrászdák kínálatában, a Magyar Ízek Utcájában pedig 1950 forintért lehet majd megkóstolni egy szeletet.

Balatongyöröké lett a cukormentes győzelem

Külön öröm a balatoniaknak, hogy Magyarország Cukormentes Tortája 2026-ban a balatongyöröki Promenád Kávéházból érkezett. A Puchovszki Alena, Pethő Gábor és Vadócz Jenő által készített Szilvafácska a szilvát dióval, tejcsokoládéval, fahéjas mousse-szal és zöld teával párosítja. Az édességet a készítők gyermekkori emlékei, a nagymama kertje, az érett szilva és a frissen főtt lekvár ihlette.

Egy szelet Szilvafácska 15,3 gramm szénhidrátot és 253,7 kilokalóriát tartalmaz.

Mi már csak azt szeretnénk tudni, hol áll a sor vége – mert augusztus 20-án mindkettőt megkóstolnánk. 

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: