Alig néhány hete írtunk arról, hogy a kaposvári Deseda-kilátót tartószerkezeti problémák miatt lezárták, most pedig újabb ismert hazai kilátó került bajba: a 2024-ben még az Év Kilátója címet elnyerő pannonhalmi Boldog Mór-kilátót végleg elbontják. A két eset közös tanulsága, hogy a néhány évtizednél jóval rövidebb élettartamra tervezettnek tűnő faszerkezetű kilátók állapota egyre több helyen okoz problémát.
Meglepő fordulatot vett a pannonhalmi Boldog Mór-kilátó története. A Sokorói-dombság egyik kedvelt kirándulóhelyét korábban rengeteg turista kereste fel, 2024-ben pedig még az Év Kilátója címet is elnyerte.
Mostanra azonban már nem lehet használni: a faépítmény állapota annyira leromlott, hogy a szakértői vélemény szerint nem állítható helyre biztonságosan. A Pannonhalmi Főapátság tájékoztatása alapján a meglévő szerkezetet elbontják, hosszabb távon pedig új kilátót építenének a helyére.
A húszméteres magaslatról korábban Pannonhalmára, a környező dombvidékre, tiszta időben pedig akár a Bakony északi vonulataira is kilátás nyílt.
A csapadékvíz okozhatta a problémát
A kilátó szerkezete rétegragasztott faelemekből készült, a csapadékvíz elvezetése azonban nem bizonyult megfelelőnek, emiatt bizonyos részeken hosszabb ideig megmaradhatott a nedvesség. Ez idővel a faanyag korhadásához vezetett. Bár a szerkezetet kezelték, a károsodás olyan mértékűvé vált, hogy az már veszélyeztette a biztonságos használatot.
A kilátót már 2025 őszén lezárták, amikor a szakemberek a tartószerkezeti elemeknél olyan mértékű korhadást találtak, amely miatt a látogatók biztonsága már nem volt garantálható. Akkor még ideiglenes lezárásról volt szó, később azonban a független szakértői vizsgálat kimondta: a szerkezet nem menthető.
Kaposváron is hasonló kérdés előtt áll a Deseda-kilátó
A pannonhalmi eset azért is érdekes Kaposvár számára, mert néhány hete a Deseda-kilátó kapcsán számoltunk be hasonló problémáról.
A 2014-ben, Kaposfüred alatt épült kilátót mindössze 12 év után tartószerkezeti problémák miatt lezárták, és jelenleg azt vizsgálják, hogy javítható-e még az építmény, vagy milyen megoldás születhet a jövőben.
A városvezetéstől azt kérdeztük, milyen állapotban van jelenleg a kilátó és mi lehet a jövője. Válaszuk szerint:
A Deseda kilátó műszaki vizsgálata megtörtént, egyelőre a javítás árát nem ismerjük. Mivel fő tartószerkezeti elem korrodálódott el, ezért annak a javítása is tervezést igényel
A város azt is hozzátette:
A kissé hányattatott sorsa ellenére mindenképpen szeretnénk oda kilátót
Nem egyedi jelenség a gyorsan romló fakilátók problémája
Az elmúlt időszakban több, mindössze 10–15 éve épült hazai fakilátónál merültek fel hasonló problémák. Több építményt le kellett zárni vagy teljesen el kellett bontani szerkezeti károsodások miatt.
A problémák hátterében gyakran a faanyag korhadása, gombásodása, rovarok okozta károsodás, illetve a nem megfelelő vízelvezetés vagy karbantartás áll.
A szakértők szerint egy megfelelően megtervezett, jó minőségű anyagból épített és rendszeresen karbantartott faszerkezetű kilátónak ennél jóval hosszabb ideig kellene szolgálnia a kirándulókat
Beke András építész szerint az elmúlt másfél évtizedben sok úgynevezett típuskilátó épült Magyarországon: ezek hasonló, sokszorosított faszerkezetek, amelyeknél a kivitelezési költségek alacsonyabbak lehettek.
A szakember szerint ugyanakkor a hosszú élettartamhoz nem elég a megfelelő alapanyag: a gondos tervezés, a kivitelezés minősége és a folyamatos állagmegóvás is döntő fontosságú.