Rövidebb tanórákat, hosszabb szüneteket, kevesebb házi feladatot, valamint több játékot, mesét és mozgást javasol az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium az alsó tagozatos oktatás megújítására. Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkár „Legyen élmény a tanulás!” címmel küldte el az iskoláknak a gyermekközpontúbb oktatást célzó javaslatcsomagot.
Az egyik legfontosabb változás a tanórák hosszát érintheti. A minisztérium azt javasolja az iskoláknak, hogy vizsgálják meg a 35 perces tanítási órák bevezetésének lehetőségét. Emellett hosszabb, többféle tevékenységet összekapcsoló tanulási blokkokat is kialakíthatnának. A reggelek is lazábban indulhatnának: a tanítás előtt beszélgetőkör, közös olvasás, mesehallgatás vagy mozgás segíthetné a gyerekek ráhangolódását.
Jelentősen változhatna a házi feladatok rendszere is. Első osztályban és az egész napos iskolákban lehetőség szerint nem lenne kötelező otthoni írásbeli házi feladat, hétvégére és az iskolai szünetekre pedig csak kivételesen adnának kötelező feladatot. Az iskoláknak évfolyamonként kellene meghatározniuk, mennyi házi feladatot tartanak elfogadhatónak. - írja a HVG.
Több időt hagynának a pihenésre és a mozgásra is. Hosszabb udvari vagy mozgásos szüneteket és nyugodtabb ebédidőt javasolnak, a délutáni foglalkozások pedig kevésbé hasonlítanának a délelőtti tanórák folytatására. Helyettük nagyobb szerepet kapna a szabad játék, a mozgás, a mese, a művészet és más kötetlenebb tevékenységek.
A minisztérium további javaslatai között szerepel:
- Mindennapos mese: minden alsó tagozatos osztályban rendszeresen lenne mese, felolvasás vagy történethallgatás.
- Projekt- és élménynapok: lehetőség szerint havonta szerveznének például erdő-, víz-, múzeumi, könyvtári vagy művészeti napot.
- Több tanulás az iskola falain kívül: rendszeresebbé válhatnának a múzeumi, könyvtári, természeti és sportlétesítményekben tartott foglalkozások.
- Gyakorlatiasabb matematika és természettudomány: több kísérlet, mérés, környezetmegfigyelés és hétköznapi helyzetekhez kapcsolódó feladat kerülne az oktatásba.
- Élményközpontú testnevelés: nagyobb szerepet kapna a szabadtéri játék, a séta, a természetjárás, a néptánc és a csapatjáték.
- Több művészet: az ének, zene, rajz, kézművesség, tánc, dráma és bábjáték rendszeresebben jelenne meg az iskolai életben.
- Kevesebb merev tantárgyi kötöttség: az iskolák rugalmasabban oszthatnák el az óraszámokat, hogy hosszabb tematikus foglalkozásokat tarthassanak.
- Fejlesztőbb értékelés: az egyszerű minősítés helyett nagyobb hangsúlyt kapna a személyre szabott és szöveges visszajelzés.
- Bántalmazás elleni szabályok: az iskoláknak egyértelmű protokollt kellene kialakítaniuk a fizikai és az online bántalmazás megelőzésére és kezelésére.