2026. 08. 10., Hétfő, 10:33

„Csak azt hallottam, hogy sikítanak” – aknába zuhant két kislány Kaposváron, az anyuka szerint senki nem vállalja a felelősséget

Egy kaposvári édesanya megrázó történetet osztott meg közösségi oldalán: állítása szerint júniusban két kislánya egy nyitott aknába zuhant a Szondi lakótelepen, miközben az utcán sétáltak. A nő szerint a tragédia elkerülését csak a szerencsének köszönhetik.

A bejegyzése szerint sétáltal az utcán, a csatornafedél megbillent a gyerekek lába alatt, majd a kisebbik gyermek félig az aknába csúszott, míg a nagyobbik lába beszorult.

Csak azt hallottam, hogy sikítanak. Aztán azt láttam, hogy a kisebbiket félig elnyelte a föld. – írta az édesanya.

A nő beszámolója szerint az édesapjuk is megsérült, amikor megpróbálta menteni a gyerekeket: elesett, és eltörte a vállát. A helyszínre mentők és rendőrök érkeztek, a családnak pedig több kórházi vizsgálaton is át kellett esnie.

A kisebbik gyermek az édesanya szerint „medencerepedéssel és sokszoros zúzódással” úszta meg a balesetet, de a történtek lelkileg is megviselték a családot.

 

A Vagyonkezelő szerint nem volt hibás az aknafedél

Az édesanya posztjában azt írta, hogy az akna a Kaposvári Önkormányzati Vagyonkezelő és Szolgáltató Zrt. Távfűtési üzeméhez tartozik, és a cégtől kapott válasz szerint a helyszíni ellenőrzés során az akna kifogástalan állapotban volt.

A nő által idézett tájékoztatás szerint:

Az akna a helyszíni ellenőrzés során kifogástalan állapotban volt, valamint: Munkatársaink a fedlapot biztonságosan, zárt állapotban hagyták.

A cég álláspontja szerint a balesetet külső beavatkozás okozhatta.

Az édesanya azonban vitatja ezt, és azt kérdezi: ha valóban valaki elmozdította a fedelet, akkor történt-e emiatt feljelentés, illetve van-e bizonyíték arra, hogy valóban külső beavatkozás történt.

„Nem fogom annyiban hagyni”

A nő szerint nemcsak a saját családja miatt fontos az ügy, hanem azért is, hogy hasonló eset ne történhessen meg mással.

Akkor jövő héten egy másik kisgyerek fog beleesni az aknába, aki nem lesz olyan szerencsés, mint az én kislányom – fogalmazott.

Azt írta, nem szeretné annyiban hagyni az ügyet, és segítséget kér mindenkitől, aki hozzájárulhat ahhoz, hogy tisztázódjon, mi történt pontosan.

Nem ez volt egyébként az első hasonló alkalom, az elmúlt hetekben kétszer is arról kellett beszámolnunk, hogy beszakadt az úttest és az aknafedél Kaposváron:

Megint beszakadt az úttest Kaposváron, ezúttal a Szent Imre utca kereszteződésében

Megint beszakadt az úttest Kaposváron, ezúttal a Szent Imre utca kereszteződésében

Egy méretes árok keletkezett a kaposvári rendőrkapitányság szomszédságában.
Beszakadt aknafedél miatt esett fogságba egy teherautó a Kenyérgyár utcában

Beszakadt aknafedél miatt esett fogságba egy teherautó a Kenyérgyár utcában

Baleset történt szerda kora délután a kaposvári Kenyérgyár utcában.
Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: