Belső e-mailben figyelmeztették Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyészt arra, hogy komoly következményei lehetnek az ukrán pénzszállítók ügyében indított titkosszolgálati akciónak. A 444 birtokába került levél tárgyában nem véletlenül szerepelt az: „utolsó pillanatokban vagyunk”.
A levelet május 18-án küldték a Központi Nyomozó Főügyészségről a Legfőbb Ügyészségre, és több ügyészségi vezető is megkapta. A dokumentum szerzője arra figyelmeztetett, hogy az ukrán pénzszállítók elleni akció az ügyészségre és az Alkotmányvédelmi Hivatalra is „ráéghet”.
A levélben a történtek előzményeit is végigvették, és arra jutottak, hogy a Legfőbb Ügyészség súlyos szakmai hibát követhetett el azzal, hogy az AH feljelentése után a NAV-ot jelölte ki a pénzmosás gyanúja miatt indított nyomozásra.
A szerző szerint fennállt annak a veszélye is, hogy amikor az ügyben jelentést kell tenni, „mindenki a Legfőbb Ügyészségre fog mutatni”, és az egészet az Alkotmányvédelmi Hivatal és az ügyészség közös műveleteként értékelik majd. A levélíró az akciót a Tisza Párttal szembeni titkosszolgálati lépésként értékelte.
A 444 hangsúlyozza, hogy a dokumentum a KNYF akkori feltételezéseit és következtetéseit tartalmazza. A lap szerint azonban az abban szereplő események sorrendjét a jogellenes fogva tartás miatt indult eljárás tanúvallomásai, valamint belső NAV-os és ügyészségi dokumentumok is alátámasztják.
A Legfőbb Ügyészség a lap megkeresésére azt közölte, hogy az e-mail informális tájékoztatás, egyéni következtetés, vélemény volt, és nem a KNYF hivatalos jelentése.