A Pécsi Járási Ügyészség vádat emelt négy pécsi ápoló ellen, akik - a vád szerint - a PTE Klinikai Központ Sürgősségi Klinikáján bántalmaztak egy őket szidalmazó ittas férfit.
A későbbi sértett 2025. november 5-én Pécsett a délutáni órákban nagyobb mennyiségű alkoholt fogyasztott, ettől ittas állapotba került, az utcán elesett, és fejsérülést szenvedett. Emiatt mentő szállította a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjának Sürgősségi Betegellátó Osztályára.
A férfit az ittas állapota miatt a detoxikáló helyiségben helyezték el, de ő nem akart ott maradni, ezért kiabálni kezdett és több alkalommal ököllel beleütött a helység ajtajába.
Ezt követően a mentőápolóként illetve diplomás ápolóként dolgozó férfiak több alkalommal bementek hol együtt, hol felváltva a detoxikálóba és folyamatosan bántalmazták az őket szidalmazó ittas férfit. Ennek során megütötték, megrúgták. A bántalmazás közben a sértett többször elájult.
Az ápolók cselekménye – többek között – folytatólagosan elkövetett közfeladatot ellátó személy eljárásában csoportosan elkövetett bántalmazás bűntettének minősül, melyet társtettesként követtek el. A bűncselekmény büntetési tétele 2-8 évig terjedő szabadságvesztés.
Az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztést és egészségügyi foglalkozás gyakorlásától eltiltást indítványozott a vádlottakkal szemben.
Az ügyben azóta az Országos Mentőszolgálat is megszólalt, az esettel kapcsolatos közleményüket egy az egyben közöljük:
A megjelent sajtóhírekkel ellentétben a szóban forgó eset nem mentőellátás közben történt, a cselekmény elkövetésekor az érintettek nem mentődolgozói munkakörükben jártak el. Bár az érintettek közül három személy intézményünkkel is egészségügyi szolgálati jogviszonyban állt, a leírt esemény egy másik egészségügyi intézménynél végzett munkájuk során történt.
Az Országos Mentőszolgálat a leghatározottabban elhatárolódik minden olyan magatartástól, amely összeegyeztethetetlen az etikai normákkal. Miután a helyzet tudomásunkra jutott, azonnali meghallgatást rendeltünk el. Mivel az érintettek viselkedése súlyosan veszélyezteti szervezetünk jó hírnevét és a betegellátásba vetett közbizalmat, függetlenül attól, hogy az eset nem mentőellátás közben történt, az Országos Mentőszolgálat mindhárom dolgozó munkaviszonyát azonnali hatállyal megszüntette.