2026. 07. 22., Szerda, 07:39

GRUND épül a Cserben – Összefogással alakítanak ki közösségi teret a hátrányos helyzetű családoknak

A Cseri dűlőben élő családok számára egy új közösségi teret alakítanak ki mely a GRUND névre fog hallgatni és a hátrányos helyzetű gyerekek és fiatalok találkozási, játék- és kikapcsolódási lehetőségét biztosítja majd. A projekt célja, hogy a helyi közösségnek saját, biztonságos teret adjon, ahol a fiatalok játszhatnak, sportolhatnak, és erősíthetik egymással a kapcsolatot.

A projektet a Mélyben és Reményben Alapítvány szervezi, és a kivitelezésben a magyarországi építészhallgatók szervezete, az Ankét is részt vesz. Július 16. és 26. között 20–30 építészhallgató dolgozik azon, hogy a közösségi tervezés során kialakított elképzeléseket megvalósítsák. A tervek kidolgozásában Köninger Szilárd építészmérnök segítette a helyi fiatalokat.

 

A GRUND részeként a fiatalok és a gyerekek tűzrakó helyet, színpadot, homokozót, valamint autógumiból készült játékokat kapnak. Emellett a Cseri dűlőben élő hátrányos helyzetű fiatalok focipályát, hintát, mászókát és kis közösségi teret is használhatnak majd.

 

A projekt célja nem csupán a fizikai tér létrehozása, hanem a közösség megerősítése is. A szervezők szerint a GRUND jól mutatja, hogy közös erővel, összefogással valódi változást lehet elérni, és hozzájárul a helyi gyerekek és fiatalok életminőségének javításához.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: