A Fidesz is megszólalt azután, hogy Magyar Péter miniszterelnök Polgár Judit sakknagymestert szeretné felkérni a köztársasági elnöki feladatok ideiglenes ellátására.
A párt Havasi Bertalan kommunikációs igazgató által jegyzett közleményében azt írta, szerintük a személy kiléte lényegtelen, mert álláspontjuk szerint jelenleg „tiszás önkényuralom van”, és Sulyok Tamást erőszakkal távolították ela köztársasági elnöki tisztségből.
„Teljesen lényegtelen a személy kérdése, még a »jelölés« és a »társadalmi egyeztetés« összes tenyérbemászó körülményével együtt is.”
A közlemény szerint a jogállamiság és az alkotmányos demokrácia jelenleg nem működik Magyarországon, ezt pedig szerintük az is bizonyítja, hogy már nem Sulyok Tamás tölti be az államfői tisztséget.
A Fidesz végül úgy fogalmazott:
„Minden más csak porhintés, színjáték, ha úgy tetszik: bábozás.”
A köztársasági elnök személyéről szóló vita azután erősödött fel, hogy 16 ismert tudományos, kulturális és sportéleti szereplő levélben kérte Forsthoffer Ágnest, az Országgyűlés elnökét, hogy Polgár Juditot kérje fel, majd támogassa köztársasági elnöknek. Korábban több közéleti szereplő is megszólalt az ügyben. Az Ügyvédkör Bárándy Pétert tartaná alkalmasnak a feladatra, Magyar Péter ugyanakkor jelezte, hogy „óellenzéki” jelölt szóba sem jöhet. Márki-Zay Péter erre úgy reagált, hogy az „óellenzékizés” ugyanolyan megbélyegző, mintha minden korábbi fideszest „ófideszesnek” neveznének, míg Orbán Balázs azt mondta, Polgár Judit esetleges megválasztása közjogilag hibás lenne.