Varrógép, apró kezek, színes anyagok és rengeteg lelkesedés töltötte meg a Petőfi Óvodát. Dr. Kálmánné Kovács Kata ezúttal is a Szeretet Varrás kezdeményezésével érkezett a gyerekekhez, de most nem csupán ajándékokat vitt: a kicsik maguk is részesei lehettek annak, hogyan készül egy meglepetés valaki másnak.
A program során megnyitották a Tündérpostát, amelynek lényege, hogy az óvodások saját készítésű ajándékokkal örvendeztetnek meg egy másik intézménybe járó gyerekeket. A meglepetések így hamarosan útra kelnek, hogy egy másik óvoda kis lakóihoz is eljussanak.
Kata szerint a kezdeményezés túlmutat a kézműveskedésen. A gyerekek játékos formában tapasztalhatják meg, milyen jó érzés úgy készülni valamire, hogy azt nem maguknak, hanem másoknak szánják.
Szeretném megtanítani nekik az adás örömét egy olyan világban, ahol sokszor inkább a kapás kerül előtérbe – fogalmazott.
A Petőfi Óvodában Szőllősiné Gabikával közösen azon dolgoznak, hogy minden bekapcsolódó intézmény különlegesnek érezhesse magát, miközben az óvodák között is egyre több szeretetből szőtt kapcsolat alakul ki.