Augusztus végéig meghosszabbított főszezoni menetrenddel, sűrített járatokkal és többféle programhajóval várja az utasokat a Balatoni Hajózási Zrt.. A Bahart idén különleges jubileumot ünnepel: immár 180 éve közlekednek hajók szervezett formában a Balatonon.
A társaság menetrendi hajói összesen 16 balatoni települést kapcsolnak össze, a nyári időszakban pedig naponta több útvonalon is lehet átkelni a tavon. A legforgalmasabb vonalakon – így Fonyód és Badacsony, valamint Siófok, Balatonfüred és Tihany között – csütörtöktől vasárnapig napi tíz járatpár indul, ráadásul késő esti időpontokban is.
A Révfülöp–Balatonboglár átkelőjárat továbbra is népszerű lehet a bringások körében, és Balatonlellét is érinti. Emellett Balatonalmádi, Alsóörs és Tihany között naponta két járatpár közlekedik.
A családok idén kedvezőbb jegyárakkal utazhatnak, a jegyeket elővételben online is meg lehet váltani, a kikötői pénztáraknál pedig SZÉP-kártyával is lehet fizetni. A kerékpárosok több útvonalon kedvezményesen vihetik magukkal biciklijüket, a Kajla útlevelet felmutató alsós gyerekek pedig a nyári szünet végéig ingyen használhatják a menetrendi hajókat.
Nem csak az átkelésről szól a balatoni hajózás: sétahajók 15 kikötőből indulnak, Gyerekhajó nyolc helyszínről, Bulihajó kilenc kikötőből fut ki. Siófokról és Balatonfüredről esti Chill hajók is indulnak, míg a déli part három kikötőjéből Kalap Jakab-koncerthajó várja a kisebbeket.
Az augusztus 20-i hosszú hétvégére is készülnek: az esti tűzijátékokhoz és tóparti programokhoz kapcsolódó különhajók is indulnak majd.
A kompok Szántódról reggel 7 órától este fél 12-ig, Tihanyrévből pedig 7:15-től 23:45-ig járnak félóránként. A forgalmasabb időszakokban szükség esetén akár folyamatosan is közlekedhetnek. A két révkikötő felújítása közben is zavartalan marad a kompforgalom.
A Bahart szerint az év első felében már 730 ezer utast szállítottak, ami 1–2 százalékkal meghaladja a tavalyi rekordév azonos időszakának eredményét. A tavaszi ünnepek különösen erős forgalmat hoztak, a júniusi hőség ugyanakkor kissé visszafogta az utazási kedvet.